Tény és való, hogy vannak az életünkben vízválasztó események és időszakok, melyek kihívás elé állítják két ember barátságát. Kétségtelenül a szülővé válás az egyik ilyen jelenség, amikor másként tudunk jelen lenni, más kerül a középpontba, nem vagyunk mindig elérhetők, és az sem biztos, hogy a nevelési elveink megegyeznek. Úgy is mondhatnám, hogy a szülőség egy igazi szűrő, ami nem is baj, hiszen a kevesebb néha több. Néhány barátnővel olyan erős az egymásba fektetett bizalmunk, hogy megbeszéltük, ha a szituáció úgy kívánja, fegyelmezzük egymás gyerekét. Ehhez persze szükség van arra is, hogy ismerjem a másikat, tudjam, hogyan érvényesül szülőként, milyen módszerekkel él, és bíznom kell az ítélőképességében.

Az év fénypontja, a családi nyaralás egy kicsit másként lett keretezve az idén, a barátnőm családjával terveztük ugyanis eltölteni az egy hetet. A nyaralóhelyen találkoztunk, tehát külön utaztunk, és voltak néhány órás, olykor félnapos különlevéseink, de ugyanaz volt a szálláshelyünk, tehát többnyire együtt volt a négy felnőtt és a négy gyerek. Nehéz elmesélni azt a természetes körforgást, keveredést, amely az első napok után létrejött. Ha valaki éppen főzött, mondani sem kellett a másiknak, hogy figyeljen a gyerekre, vagy ha bement a szülő a vízbe, mindig ott volt egy felnőtt a kicsikkel. Mindenki gondoskodott mindenki gyerekéről, és az aprónép is meghallotta, megkérdezte azt is, aki nem apa vagy anya. Természetesen a gyerekek közötti viharfelhőket is el kellett néha kergetni, de olyan jó volt utána elégedetten nézni a békét.

Alkalmazkodás és elfogadás kell ahhoz, hogy két különböző vérmérsékletű, ám azonos értékrendet követő család úgy tudjon együtt nyaralni, hogy nem érzi magát lelassítva, felgyorsítva, elnyomva, irányítva. A barátságunk ezt a próbát is kiállta, és hiszem, hogy a gyerekeinknek sok örömöt és élményt szereztünk azzal, hogy ilyen színesre festettük ezt a hetet. Aki nem hiszi, járjon utána!