Ma már ez máshogy van. Nincs stabilitás, nincs kiszámíthatóság, sok helyen már jövőkép sem nagyon. Mindenütt bizonytalanság uralkodik. A ráncosabb homlokúak úgy vannak ezzel, hogy felettük már úgyis eljárt az idő, rövid időn belül nem történhet eget rengető, jó irányú változás. De mi vár a gyermekeikre, unokáikra? Ismét egy iskolaév elején vagyunk, és a szülők ismét nem tudják, hogy lesz-e végre két normális félév, amikor a tanítók tanítanak, a tanulók tanulnak, az igazgatók és törvényhozók pedig segítik ezt. Az iskolakezdést az idén még a beharangozott néhány választás is bonyolítja. Megint előszedik majd a gyermekeket, az oktatást, az iskolafelújításokat, talicskaszámra érkeznek majd az ígéretek.

Olyan időket élünk, amikor minden magyar nebuló aranyat ér; amikor az anyanyelven történő oktatásért keményen meg kell harcolni; amikor annyi kötelezettséget rónak az oktatókra, hogy annak már az oktatás minősége látja kárát; és mindennaposak a pedagógus-szakszervezetek munkabeszüntetésre való felhívásai is. Félreértés ne essék: nem jókedvükben sztrájkolnak a tanárok. De minden időben a gyermekek érdekeinek kell(ene) az első helyen állniuk! A mi társadalmunk, úgy látszik, nem érett még meg erre a feladatra. Ez nem is feladat kellene hogy legyen. Az oktatással és neveléssel foglalkozó intézmények ebbe az irányba kellene hogy tereljék a folyamatokat. Sokan nincsenek tisztában vele, mekkora érték egy gyermek a család és a társadalom számára. Elődeink ezer éven át büszke, keresztény magyaroknak nevelték gyermekeiket. És megmaradtak, gyarapodtak, gyökeret vertek Európa legjobb vidékén, Nobel-díjakat érdemeltek ki.

Tisztában vagyok vele, hogy mindnyájan pici porszemek vagyunk egy globális, profitorientált játszmában, melyet a világ legbefolyásosabb emberei irányítanak. Ők nem is hallottak a vajdasági magyar kisiskolásokról. Mi viszont minden kis nebulóról tudunk, hiszen a mieink. A mi jelenünk, a mi boldogságunk, a mi jövőnk. Amit a társadalom és a közoktatás nem tud megadni nekik, arra ott van a közösség és a család. Bármennyire is szűkösek a lehetőségeink, otthont, szerető környezetet, megértést, támogatást tudunk nyújtani számukra. És ha ezt érzik, márpedig érezniük kell, akkor már más lesz a föld, más lesz a világ, sírnod sosem kell, élsz majd gondtalan, boldog leszel, édes kisfiam.