* Aradon születtél, tizenhét évesen kerültél Izraelbe, majd a hadseregben, a hírszerzésben és a rendőrségnél is szolgáltál. Mennyire határozzák meg ezek a személyes tapasztalatok azt, ahogyan ma a háborúkat és a világpolitikai folyamatokat látod?

– Ahogy a zseniális humorista, Karl Marx mondta: a lét határozza meg a tudatot. És teljesen egyértelmű, hogy ha valakinek a léte az állandó biztonsági fenyegetés, az állandó súrlódás, és harci tapasztalatokat is szerzett különböző hadszíntereken, teljesen másképp látja magát a háborút mint jelenséget, illetve a jelenkori háborúkat, mint valaki, aki az egyetemi könyvtár könyveiben vizsgálja ugyanezt a kérdést. Tehát én azt hiszem, hogy ha egyetlen előnyöm van más elemzőkkel szemben, az az, hogy nekem megvan mind a két perspektívám. Megvan az egyetemi perspektíva – egyéb bűneim mellett elkövettem egy posztdoktorit is –, dolgoztam több kutatóközpontban, egyúttal megvan ez a gyakorlati tapasztalat is. Talán én vagyok a magyar univerzumban az egyetlen olyan elemző, aki mind a mai napig a biztonsági szférában dolgozik, és nem az egyetemek falai között vagy egy médiaorgánumnál.

* Másképp látja a háborút az, aki személyesen is megtapasztalta, mint az, aki kizárólag elemzőként vizsgálja? 

– Én úgy gondolom, hogy aki elemzőként vagy egyetemi kutatóként vizsgálja, annál a mérce a munkatársak, a kollégák, a szakma elismerése. Ezen méri le a saját intellektuális termékeinek a hatékonyságát vagy kelendőségét. A gyakorlati pályán nem tudod azt mondani a tábornoknak, hogy kérem, én elvégeztem az elemzést, ez egy metanarratíva. Abban a pillanatban úgy kirúg, hogy a lábad sem éri a földet. Azt kell megmondanom neki, hogy jön az ellenség vagy nem jön az ellenség. Tehát én úgy gondolom, hogy sokkal gyakorlatiasabb az egész, és a gondolatok eleganciája helyett inkább a gondolatok hatékonyságát helyezi előtérbe.

* Legújabb könyved címe Ködben rajzolt térképek. Mit jelképez ez a köd, és miért lett ennyire nehéz eligazodni a mai világpolitikai folyamatok között?

– A köd a harctérnek a köde, vagy tágabb értelemben a geopolitikának a köde, hogy a régi, gyakran ismételt clausewitzi sémát vegyük elő. Tehát ez a harctérnek a köde, ezért ködben rajzoljuk ezeket a térképeket. Egyszersmind pusztán abból a tényből, hogy ködben létezünk, nem következik az, hogy nem kell megpróbálni térképeket rajzolni. Nehéz, de nem lehetetlen. A könyv alcíme egy széteső világrendről beszél. Nem véletlenül választottam ezt az alcímet. Én úgy gondolom, hogy az a fázis, amelyben most élünk, még mindig a régi világrend farvizén hajózik, mondjuk úgy, és az előző világrend széthullása az a valóság, amelyben most élünk. Ez a folyamat még nem fejeződött be. Továbbra is azt látjuk, hogy a centrifugális erők sokkal-sokkal erősebbek, és tovább folyik a korábbi status quo szétforgácsolódása. Ami előttünk áll, az nem több rend, hanem több káosz. Ha úgy gondoljuk, hogy amit most látunk, az káosz, az semmi ahhoz képest, ami előttünk áll. Viszont a történelem folyamán láttunk egy igen stabil dinamikát: mindig voltak kaotikus időszakok, és a káoszból utána kiemelkedett egyfajta rend, kialakult egy új világrend. Ez a világrend egy ideig regnált, utána megint káosz következett. Van tehát egy ciklikusság, és az előttünk álló káosz végén vár ránk egy újabb világrend. Ez, mondjuk, a pozitív olvasata annak, amit látunk.

* Rengeteget írsz és beszélsz a napi politikai, geopolitikai eseményekről. Mi az, amit ebben a könyvben szerettél volna elmondani, de egy-egy elemzésben vagy interjúban nincs lehetőség ilyen részletesen kibontani?

– A könyv egy cikkgyűjtemény. Egy vándorló tükör, mely mindig a nap aktuális geopolitikai kérdéseit feszegeti egy másik lencsén át. Egy kicsit olyan, mint amikor elmegyünk a szemészhez, és különböző lencséket tesz bele abba a szemüvegkeretbe, amelyet fölpróbáltat velünk. Én is ilyen különböző lencséket próbáltam, ezeket próbálom cserélgetni. Az egyik ilyen borostyánszínű, a másik zöldesebb, a harmadik egy kicsit kékesebb árnyalatú, vagy valami ilyesmi. Ezeken a lencséken át próbáltam vizsgálni az aktuális hét geopolitikai eseményeit. Ez lehet a kiber- és az űrhadviselés, illetve bármilyen más olyan eszköz, amellyel a geopolitikusok dolgoznak.

* Térjünk még vissza egy kicsit a világrendre. Hol van ebben Európa? Még önálló geopolitikai tényező, vagy egyre inkább más nagyhatalmak döntéseihez kell alkalmazkodnia?

– Amikor Laplace márki a világegyetem működéséről szóló könyvét odaadta Napóleonnak, a császár megkérdezte tőle: hol van ebben az Úristen? Laplace azt felelte, nem tartotta fontosnak ezt a változót belefoglalni. Én valahogy így látom Európát is: nem tekintem valódi geopolitikai játékosnak. Az Európai Unió egyre több területen birtokol hatalmat, miközben a felelősség továbbra is a tagállamoké. Ha például rakéták esnek Romániában vagy Lengyelországban, a helyi kormányoknak kell megoldaniuk a helyzetet, miközben az ahhoz vezető folyamatokat brüsszeli döntések is befolyásolhatják. Ez a hatalom és a felelősség közötti rés szerintem nagyon veszélyes.

* Izraelben élsz. Az amerikai rendezési terv középpontjában jelenleg a Hamász lefegyverzése és az izraeli kivonulás áll. A megvalósítás módjáról és sorrendjéről azonban továbbra is vita folyik. Hol tart most szerinted az Izrael és Hamász közötti konfliktus, és látsz-e reális esélyt arra, hogy tartós rendezés szülessen?

– Tisztában kell lenni azzal, hogy a Közel-Keleten soha semmi nem fog tartósan rendeződni. Az igazán nagy gondoknak ritkán vannak végleges megoldásaik, legfeljebb megpróbálhatjuk őket kezelhetőbbé, elviselhetőbbé tenni. Úgy gondolom, hogy a geopolitikai gondolkodás felnőttségének egyik mércéje ennek felismerése, a másik pedig az, hogy nem feketében és fehérben gondolkodunk, hanem a szürke árnyalataiban. Ami Gázát illeti, a 20 pontos egyezmény lehetővé tette a jelenlegi tűzszünetet, és Izrael visszakapta a túszait, bár sajnos nem mindegyikük tért haza élve. Az egyezmény alapja nagyon egyszerű: a Hamász leteszi a fegyvert, átadja a hatalmat egy palesztin polgári hatóságnak, Izrael pedig kivonul Gázából. Ameddig a Hamász nem teszi le a fegyvert, Izrael nem vonul ki. A lefegyverzés pedig valódi lefegyverzés kellene hogy legyen, mert ha a Hamász megtartja a fegyvereit, akkor az új civil hatalom valójában a bábja vagy a túsza lesz. A terrorszervezetet ezért teljesen le kell fegyverezni, ahogyan Európában is ez volt az egyik feltétele annak, hogy stabilizálni lehessen a helyzetet a Baader–Meinhof-csoport vagy a Vörös Brigádok esetében.

* Ha hosszabb távra tekintünk, milyen Közel-Kelet rajzolódhat ki ezután? Egy viszonylagos gázai rendezés alapjaiban változtathatja meg a térség erőviszonyait, vagy a konfliktus lényegében velünk marad?

– Gáza valójában a farok, a kutya pedig, mely csóválja, Irán. És ha nem lesz Irán, lesz valaki más. Pusztán azzal, hogy a Hamászt fölváltja valamilyen más adminisztráció, nem oldjuk meg a gondot. Van egy mély, zéró összegű szembenállás a palesztinai arabok és az izraeli zsidók között, melyet hangzatos frázisokkal nem lehet megszüntetni. A felek ebben a 100, talán 150 éves konfliktusban nagyon jól ismerik egymást. A problémát sokkal kevésbé értik azok a jó szándékú nyugati és európai értelmiségiek, akik kívülről próbálnak békét teremteni. A Közel-Kelet politikai kultúrája teljesen más, és a térség működését nem lehet pusztán elméleti ismeretek alapján megérteni.

A Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötet az erdélyi Exit Kiadó és a Hetek közös kiadásában jelent meg, Magyarországon a Hetek könyves felületén, Erdélyben pedig az Idea Könyvtérnél és az Exit Kiadónál szerezhető be. A vásárlással és a könyvbemutatókkal kapcsolatos további információk Robert C. Castel Facebook-oldalán is megtalálhatók, a szerző pedig augusztusban Erdélyben és Magyarországon is találkozik az olvasókkal.