Éva szegedi. Egy többnemzetiségű, szabadkai családba házasodott be. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan átjárt Vajdaságba, sok időt töltött Szabadkán. Lenyűgözte a multikulturalizmus, az épített örökség, a gasztronómia, az emberek nyitottsága és szeretete. Az utóbbi időben kétlaki életet élt, folyamatosan ingázott Szeged és Szabadka között. Nemrég pedig ideköltözött. Már Szabadkán van a bázisa, persze ügyintézés és munka céljából Szegedre is átjár.

A Hét Nap Plusz podcast adásában mesélt arról, miért döntött úgy, hogy Szabadkán telepedik le. Éva a ’90-es évek közepén járt itt először. Az első, ami megragadta, az a Korzó volt a nyüzsgésével, a kávézókkal.

– Eljött egy pont az életemben, amikor átértékeltem az elmúlt évtizedeket, amiben volt nagyon sok szép dolog, alkotás, minden, ami számomra fontos volt. Az átértékelés hozott egy más nézőpontot. Egy időben a tárgyak meghatározóak voltak számomra, de az utóbbi időben sokkal fontosabb lett a belső, és ez alapján született egy olyan döntés, aminek a következtében az életem gyökeresen megváltozott. Ennek következménye, hogy most már szabadkai lettem.

* Korábban is sok időt töltöttél Szabadkán, kétlaki életet éltél éveken át. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy szabadkai lakos leszel?

– Nyilván ennek magánéleti háttere is van, viszont az a szerencsés helyzet állt elő, hogy nekem ez a szabadkai lakás adott volt, ahol már réges-rég berendezkedtem, és írói rezidenciának neveztem. Ez a lakás négy éve van meg. Mindig is nagyon szerettem itt. Két-három hetente jártam át Szegedről Szabadkára. Ez most megváltozott, most ez lett az állandó, Szegedre munka miatt is járok, meg magánéleti kötelékek is vannak, ezek nem elvághatóak. Szabadka számomra egy csodálatos kisváros, tudom, hogy sokan elvágyódnak, kevesebben vannak, akik visszavágyódnak, vagy úgy vannak vele, mint én, hogy jó lesz itt nekem élni, mert számomra ez egy ideális közegnek tűnik. Az út nyitva van, az ember bárhova bármikor elmehet, de számomra ez most egy ideális állapot. Az utóbbi években a kapcsolódásom erősebb volt ide, mint a szülővárosomhoz. Szegeden végig tudok úgy menni az utcán, hogy senki ismerőssel nem találkozom, Szabadkán pedig nem. Ez engem feltölt, hogy itt ismernek, és én is ismerek sok embert. Ez ad egy otthon vagyok érzést.

* Az első regényedet is hatalmas szeretettel fogadták a vajdasági, különösen a szabadkai olvasók, az És újra felkel a nap ugyanis itt játszódik a II. világháború környékén.

– Itt futottam neki a témának. Harminc év van mögöttem, feljogosítva érzem magam. Egy történet, amire ráfutottam, megérdemelte, hogy úgy öröküljön meg, hogy valóban ott játszódik, ahol született. A családi fotóalbumban találtam képeket, amelyek elindítottak bennem kérdéseket. Felsejlett egy szerelmi háromszög története. Persze nem tudhatom, hogy így volt-e, nyilván az én fantáziám egészítette ezt ki. Nagyon izgalmas a II. világháború környéke, hogy egy bunyevác–magyar családban játszódik, hogy van egy erős nő, aki a hátán cipeli a család terheit, majd bejön egy harmadik a történetbe, ami arra kényszeríti, hogy meghozzon egy döntést.

* Később Újvidék is megjelenik.

– Újvidéket is elég jól ismerem, ott is vannak barátaim, akik elég sokat hozzátettek a regényemhez. Az élet, a stílus, ott ugye nagyon kevés magyar él. Ennek a regénynek, a Megbocsátásnak nem a helyszín határozza meg a lényegét, hanem maga a történet, de mivel személyes érintettségű volt, úgy szerettem volna, hogy az ne Magyarországon játszódjon, hanem Újvidéken. A Megbocsátás házasságos történet, ami bárkivel megeshet. Egy megcsalás történik, azt mutatja meg, a házaspár két tagja hogyan megy tovább a közös úton.

* Jól sejtem, hogy ez a könyv egy kicsit terápiás folyamat is volt számodra?

– Azt gondolom, a nehezén az első négy évben túl voltam. Ez tizenéves visszatekintés volt, amikor már könnyebb volt visszamenni a mélyére, már nem a fájdalmat dolgoztam fel, de fontos volt számomra, hogy megosszam ezt a történetet tanulságul másoknak is. Sikerült is, mert pszichológusok, life coachok is forgatják, használják ezt a könyvet, ajánlják olvasásra mint szép példa.

* A Mielőtt lemegy a nap és a Mielőtt újrakezdeném regényekről is beszéljünk.

– Párban vannak, Szeged, Szabadka és Szarajevó vonalon játszódnak. Szintén olyan történet, ami bárkivel megtörténhet. Úgy szoktam ajánlani a Mielőtt újrakezdenémet, hogy olvasd úgy, mint egy mesét, ami veled is megtörténhet, mert az igazából a reményről, a talpra állásról, az újrakezdésről szól, amiről szimbolikusan azt gondolom, nagyon sok ember számára adhat támogatást, támaszt vagy akár olvasási élményt is. Küzdelemről szól, amikor az élet térdre kényszerít valakit, az életének több síkján is újra kell kezdenie, beleértve a párkapcsolatot is. Ha végigmegyünk a regényeimen, akkor van bennük szerelmi háromszög, ami így végződik, van benne egy olyan szerelem, ami lehet, hogy alakulhatott volna másként, ha a főhős másként dönt, vagy bátrabb, vagy jobban átgondolja a történetet, és van egy olyan történet is, ami megmutatja azt, hogy lehet és érdemes újrakezdeni.

* Dolgozol a következő könyveden. Mesélj róla.

– Kicsit parkolópályára tettem, mert a jelenlegi helyzet, amiben vagyok, az tényleg számomra az életem új alapokra tételéről szól, és ez most nagyon nem kedvező ennek a regénynek, mert pont a regényhősöm is egy ilyen élethelyzetben van, és ez olyan kísérteties dolog. Amikor két vagy majdnem három évvel ezelőtt elkezdtem ezen a regényen gondolkodni, akkor még sejtésem se volt, hogy az én életem is ekkora fordulópontot vesz. Ebből akkor már könnyen kikövetkeztethető, hogy sok magánéleti vonás is valószínűleg benne lesz, de egyébként egy női sorstörténet, fejlődéstörténet kislány korától kezdve. Időben visszamegyünk az ’50-es évek végéig, ott kezdődik, és egészen 1987-ig, a rendszerváltásig jövünk föl. A rendszerváltás egy kulcsszó, mert rendszerváltás a főhős életében, rendszerváltás 1987 Magyarországán, és itt vagyunk 2026-ban, ami szintén egy új időszakot hozott nagyon sokak életében, ez a regény egy picit minderről is szól. Amire nagyon büszke vagyok, és nagyon régi vágyam volt, hogy Szabadkára elhozzam az olvasóimat fizikailag is, nem csak a könyveken keresztül, ezért májusban megvalósult két ízben, hogy nagyobb létszámú csoport jött Szabadkára, és az egyiknek az volt az érdekessége, hogy fele helyi, másik fele pedig magyarországi olvasó volt. Kétnapos volt a program, meglátogattuk a regényhelyszíneket, és a felújított színházban is voltunk, Csernik Árpád vezetett körbe minket, és lélegzetelállító volt a programnak ez a része is. A lényeg az, hogy már az első este azt láttam, ahogy mentünk a Korzón, hogy párban voltak az emberek, egy szegedi, egy szabadkai. Megdobogott a szívem, hogy sikerült összekötni a határ két oldalán élő magyarokat. Nagyon szép pillanat volt.

* Most egy kis pihenőre van szükséged az írás terén, és amikor már kevésbé lesz fájdalmas, akkor újra hozzányúlsz?

– Egyébként ez úgy van, hogy a mindennapokban ott van a fejemben ez a történet. Ez az időszak arra jó, hogy most szépen ülepszik, tisztul, ahogy magamban is, a környezetemben is ülepednek le a dolgok, és rendeződnek. Kicsit olyan, mint a mátrix, hogy egyszer csak kiélesedik a kép, és minden kis kocka a helyére kerül. Nagyon sok minden zajlik bennem, mint egy erős sodrású folyóban. Meg kell adni a dolgoknak az időt. Az írásnak is meg kell adni azt a szent időt, hogy ott tudjak lenni teljes szívvel és lélekkel. Közben érlelődik valami új. Pontosan ez az élethelyzet hozza. Mindig így van, hogy egy lépéssel kicsit magam előtt vagyok.

* Most, hogy szabadkai lettél, hogyan érzed magad?

– Tudod, az az érdekes, amit megállapítottam, hogy egészen más volt, amikor hetente, kéthetente, háromhetente jöttem, és úgy vonultam végig a Korzón, hogy jaj de jó, sziasztok, ide vagy oda bemegyek. Most pedig egy picit a magam börtönében vagyok a négy fal között, most már minden más, és ezt is újra kell építeni, hogy az én életem itt hogyan fog zajlani. Ez egy feladat, amivel nem számoltam, de tudom, hogy nagyon jó úton vagyok.