Zomborból öreg vadgesztenyefák árnyékában, a Kígyós-patak és a Ferenc-csatorna hídján átkelve érkezünk Monostorszegre. A nyári hőségben felüdülés ez a hűs útszakasz, de Bezdán felől sem kevésbé hangulatos az út: tölgyerdőn és egy felnyitható hídon keresztül lépünk be a ma jórészt sokácok lakta faluba. Egykor Jugoszlávia büszkeségének számított az erdő- és vadgazdasága révén, s bár régi fényéből mára veszített, a környező erdők, vizek ma is meghatározzák a település életét. Nem véletlen, hogy egykor Tito is szívesen vadászott a monostori rengetegben, látogatásairól pedig ma is számos történetet mesélnek a helyiek. Az utóbbi években a falusi turizmus egyre nagyobb szerepet kapott: a horgászok, természetjárók, kikapcsolódni vágyók és a helyi ízek kedvelői mind szívesen utaznak ide.

Besenyi Erzsébet, a Kis Bodrog Tájház tulajdonosa

Monostorszeg múltjáról és jelenéről Besenyi Erzsébettel, a helyi Kis Bodrog nevű tájház tulajdonosával beszélgettem, aki egyedülálló néprajzi gyűjteményében is körbevezetett. A ház előtt koros eperfa ad árnyékot, a gangon színes szőttesekkel leterített lóca áll, a hátsó udvarból pedig kakaskukorékolás hallatszik – igazi időutazás.

Felirat a falu központjában 

* A falu történelme nagyon régre nyúlik vissza. Erről mit tudna mesélni?

– Monostor valóban nagyon régi település, Zombornál is korábban létezett. Létrejötte elsősorban Bodrog várához kapcsolódik. Hajdan itt, a mai falu és a Duna között állt ez a jelentős földvár, mely köré már akkor, a középkorban település szerveződhetett. Első név szerinti említése 1327-ből származik, amikor az itt álló Szent Péter-kolostort/apátságot is megemlítik.

A régi térképeken jól kivehető, hogy a falu hajdan szabályos sziget volt (forrás: www.ravnoplov.rs)

A hajdani várat először a tatárok, majd a törökök is megostromolták. A törökdúlás után csaknem lakatlan helyre végül Dalmáciából érkeztek horvátok, akik más hódítások elől menekültek. Kiváló lakhely volt számukra a régi vár környezete, mely szigetként emelkedett ki a Duna-ágak sokaságából. Biztonságos volt, és halban, vadban is bővelkedett. Nem véletlen, hogy úgy is emlegetik monostort, mint selo na sedam Dunava, hiszen állítólag hét folyamág is kanyargott itt körülöttünk. Történelmünk érdekes eleme az úgynevezett Öregfalu, melyből mára szinte semmi sem maradt. Tudvalevő, hogy Monostor hajdan sokkal közelebb feküdt a Dunához. Ennek gyakorlati haszna volt, mert az emberek jórészt halászatból, vadászatból, erdőgazdálkodásból éltek. Csakhogy a dunai árvizek ezért mindig veszélyeztették a falut, így idővel a lakosság kénytelen volt beljebb húzódni, a település mostani helyére. Ezt a nagy léptékű költözködést Mária Terézia is támogatta, neki, pontosabban az ő mérnökeinek köszönhető Monostor mai szabályos városképe az utcákkal, melyek mind derékszögben metszik egymást. Templomunk 1752-ben épült fel, és Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére lett felszentelve.

Tiloló

* A lakosságról mit kell tudni?

– Javarészt mindig is sokác többségű volt Monostorszeg. Mellettük németek, magyarok és romák voltak még nagyobb számban. A magyar lakosság korábban kb. 25 százalékot tett ki, ez mára mindössze kb. 15 százalék. Száz-egynéhány magyar lehet még a faluban. Itt mindig is nagyon jól megfért egymás mellett ez a sok nemzet, nem igazán voltak konfliktusok. Ma is mindenki igyekszik tartani a saját ünnepeit, hagyományait. Nagyon szerteágazó az együttműködésünk más városokkal. Zomborral, Bezdánnal, Béreggel jó kapcsolatot ápolunk, de horvátországi települések hagyományőrző eseményein is rendszeres vendégek vagyunk, és ez fordítva is igaz. Korábban Kupuszinával szorosabb volt a kapcsolat. Régen nagyon sok rokoni szál fűzte össze a faluink lakosságát, mára ezek elhalványultak. Itt is elmondható, hogy sokan távoztak külföldre a fiatalok közül, az idősek elhalásával pedig nem volt, aki tovább ápolja a kapcsolatokat, hagyományokat. Szerencsére vannak kivételek, illetve manapság egyre többen költöznek haza. Sokan rájöttek, hogy bár itt kevesebb pénzt lehet keresni, mint például Németországban, az ember mégis otthon van a családja, barátai körében, és ezt semmi más nem képes pótolni. Most körülbelül 2000 lakosa lehet a falunak, de az 1970-es években 4000 körül is voltunk.

* Egy csodálatos környezetben beszélgetünk itt a tájházban. Amikor belép az ember a kapun, úgy érzi, mintha visszarepült volna az időben. Nemcsak a berendezés, de még az udvar, a kert is a régi időket, a nagymama portáját idézi. Hogyan sikerül mindezt kialakítania?

 Bölcső és kelengyésláda

– Nagyon nagy szerencsém volt, mert az egész családunk rendkívül hagyományőrző volt. Ebben a házban az én dédnagymamám lakott, és az örökösök mind úgy őrizték meg, ahogy rájuk maradt. Semmit sem kellett gyűjtenem a házba, mert a használati tárgyak többsége is az eredeti berendezés része volt. Az állagmegóvás, a rendszeres felújítás a mai napig a legnagyobb feladat, ezt viszont örömmel végzem. Különösen nagy kihívás elé állított a nádtető megóvása, mert manapság nagyon kevés mester akad, aki ért ehhez. Nád szerencsére bőven van a falu határában, de szakember már nincs. Béregen, illetve Szondon vannak még olyan személyek, akik értenek ehhez, ők végzik a rendszeres karbantartást. A nádtetőnek mindig 40 centi vastagnak kell lennie, és a felső, kb. 10 centis réteget gyakran cserélni kell. Ez utóbbi veszi fel a csapadékot, ez károsodik, miközben az alsó rétegek szárazon maradnak, és természetesen a padlás sem ázik be. Rendkívül jól szigetel mind a tető, mind a vályogfalak. Télen könnyű befűteni, nyáron pedig a legnagyobb kánikulában is kellemes hűvös van bent.

* Milyen érdekességeket láthat az, aki ellátogat ebbe a tájházba?

– Nos, az egész családom múltja, a felmenőim emléke itt van ebben a házban. Az utcai helyiség a tisztaszoba, ezt leginkább csak vendégek elszállásolására használták. Itt a szokásos bútorok mellett megtalálható egy ún. forgópad, mely valójában a szétnyitható ágy korabeli változata. Ezt az 1860-as években készítették. Emellett vannak itt bölcsők is, illetve két nagy kelengyésláda is, népi motívumokkal. Az egyik 1906-ból, a másik 1922-ből származik, és úgy meg voltak őrizve, hogy még mindig az eredeti festés látható rajtuk, nem szorultak felújításra. A középső szoba a konyha, itt egy téglából rakott sparhelten főztek, de ez a tűzhely fűtésre is alkalmas volt. Itt láthatók a nagymamám edényei, kannái, egyéb konyhai eszközei. A falon lévő szőttesekre is érdemes egy pillantást vetni, illetve a szövőszék és a varrógép is itt kapott helyet. A szövőszéken készítették régen a rongyszőnyegeket, illetve a padokon, ágyakon is fellelhető díszes takarókat. A borosüvegek arra utalnak, hogy Monostorszegen bizony bort is készítettek, ami a mai napig így van. A leghátsó helyiség a hálószoba: itt láthatók a népviseletek, egész pontosan három darab. Az egyik a sokác lányok alkalmi viselete, a másik a férjezett asszonyok ünnepi ruházata, míg a harmadik a hétköznapi viselet. Szerencsére ezeket a ruhadarabokat is megvigyázták az elődeim. A gangra kilépve láthatunk egy tilolót – ezt a kender feldolgozásánál használták. Itt van az egyik felmenőm vásározóládája is, ő szűcsként ezzel járta a környék városainak piacait.

Tisztaszoba

* Kiknek ajánlaná a tájház meglátogatását? Mennyi vendége van?

– Bárkinek ajánlom, aki szeretne egy kicsit visszautazni az időben. Az idősebbekben gyakran nosztalgiát ébreszt, ők azért szeretik, a fiatalabbaknak pedig azért érdekes, mert még nem láttak ilyet. Én igyekeztem, illetve a mai napig igyekszem ezt a házat úgy megtartani, hogy amikor én ide belépek, úgy érezzem, a nagymamámhoz érkeztem meg. Sok vendég jön egész évben. Turistacsoportokat is vendégül látok. Belgrádból, Horvátországból, Magyarországról is érkeznek érdeklődők. Kialakítottam egy konyhát és két nagyobb helyiséget is, ahol akár 60 személyt is meg tudok vendégelni – erre akkor van szükség, amikor egy egész autóbusznyi érdeklődőt fogadok. Jó idő esetén az udvari, nyitott teraszon szalmabálákon ülve folyik a társalgás, míg télen egy fűtött terasz is rendelkezésre áll. 2-3 személy részére szállást is fel tudok ajánlani.

Kis Bodrog Tájház

 A monostori templom