Huszonöt éve volt Magyarországon egy újságíró-tanfolyam informatikai képzéssel a Magyar Rádió és Televízió szervezésében. Ott született meg az ötlet, hogy kellene Vajdaságban is egy hetilapot indítani. Akkor már javában zajlottak az Útitárs-táborok, ahol a gyerekek tábori lapot szerkesztettek, tehát minden abba az irányba vezetett, hogy egy új, vajdasági szintű hetilapot állítsanak össze. Konzultáltak szakemberekkel. Ők azon a véleményen voltak, hogy nem lesz annyi híranyag, hogy minden héten meg lehessen tölteni a lapot. Azt javasolták, hogy kéthetente jelenjen meg. Mint utólag kiderült, már az egy hét is hosszú idő híranyagnak, hiszen a hírközlés már másodpercek alatt megtörténik. A kéthetes hír pedig már nem hír – idézte fel a lap megszületésének történetét Utasi atya.

– Az elképzelés az volt, hogy egy olyan lapot szerkesszünk, amely a miénk, nekünk, rólunk szól, azzal, hogy katolikus módon bekapcsolódunk az egyház vérkeringésébe. Az 1. és a 2. oldalak az Ige oldalai, melyek a vasárnap megjelenő újság időszerű témáit ölelik fel. Itt kapnak helyet a vasárnapi olvasmányok, elmélkedéseket fűzünk hozzájuk. Ez a lap alapja és legfontosabb két oldala. A folytatásban kitekintünk a világegyház híreibe, a fennmaradó lapokon pedig a helyi vonatkozású híreket közöljük. A végén van egy irodalmi-közéleti és szórakoztató rovat – ismertette a lap felépítését a főszerkesztő. Ez a profil végig megmaradt. 25 éve kitartóan ragaszkodnak ahhoz, hogy jó híreket vigyenek az otthonokba, és ne olyanokat, amelyek hallatára az emberek jobban felkapják a fejüket. Nem szenzációhajhász lapot adnak ki, hanem a pozitív híreket közlik, mert rengeteg van belőlük. Például ha a legkisebb településen megünnepelnek egy házassági évfordulót a templomban, a Hírvivőnek az is híranyag. Ebből mások is épülni tudnak. Értesülnek, hogy a szórványban él egy kis közösség, ahol van élet, és Utasi atyáék erről az életről akarnak hírt adni. Valójában az olvasók írják és olvassák a lapot. Jól bejáródott a tudósítóhálózat. Rengeteg eseményről kapnak hírt, néha hírdömping is van, de mindent sorba vesznek.

Utasi Jenő atya

A kezdetben 2500 példányban jelent meg a Hírvivő, ma már csak 700-ban. Digitális formában nem elérhető. A nyomtatott példányokat nem csak egy-egy ember olvassa. Az olvasótábor tehát nagyobb, de ezt nem lehet pontosan felmérni. Főleg idősebbek lapozzák az újságot. Hozzájuk a nyomtatott verzió áll közelebb. Felmerült, hogy át kellene állni csak online kiadásra, de ezzel bizonyos olvasórétegek elvesznének. Szép gesztus, hogy néhány megbízott eljuttatja a lapot a zentai kórház betegeihez is. 50 dinár az ára, de ennél többe kerül előállítani. Ezzel kapcsolatban Utasi atya mesélt egy jó viccet: Azt mondja az egyik ember, hogy hazudik az újság. Rávágja erre a másik, hogy a feltüntetett ára csak igaz. Erre a válasz: az is hazugság, mert nem annyiba kerül… Két munkatárs dolgozik a lap szerkesztésén teljes munkaidőben. Ehhez hozzá kell még adni a nyomda- és postaköltségeket. Ilyen értelemben veszteséges a lap. Még az a szerencse, hogy az írásokért nem fizetnek honoráriumot. A nyomdaköltség egy részére minden évben kapnak támogatást az egyházi ügyekkel is foglalkozó minisztériumtól, de ez mindössze néhány számra elegendő. Az anyagi nehézségek végigkísérték a 25 évet. A legnehezebb az úgynevezett embargós időszak után volt, amikor helyre kellett állnia a társadalomnak. Ez egybeesett a lap születésével is. Egyidőben a postai kézbesítéssel is gond volt. Vasárnapra minden címre meg kell érkeznie a lapnak – ehhez még a hét közepén postára kell adni.

Topolyáról, Zentáról, Szabadkáról, Magyarkanizsáról és a Nagybecskereki Egyházmegyéből érkeznek rendszeresen tudósítások, de vannak plébániák, melyek egy ideig nem írnak, aztán újra elkezdik küldeni a híreiket. Sok tudósítás érkezik templombúcsúkról. Olyan plébániákról küldenek ilyen tudósításokat, amelyek heti szinten ugyan nem jelentkeznek híranyaggal, de a falu napjáról beszámolnak. Utasi atya minden héten örömmel veszi kezébe a friss lapot. Büszke arra, hogy miután kipattan az ember agyában egy gondolat, a végén testet ölt. Ez minden héten megtörténik, mindig megszületik az újság. Belelapoz, és látja, mennyi értékes írás van benne. Ez is nagy örömmel tölti el. Nem büszkeségből mondja, de jó érzés számára, hogy olyan lapot indítottak el, amelynek közösségépítő szerepe is van, hiszen összeköti az embereket egymással és a közösséggel.

25 év után már nem titok, hogy az Egy falusi pap naplója című rovatot ő írja. Ifjúkoromban minden vasárnap az volt az első, hogy a család elolvasta, merre járt Utasi atya, kivel találkozott, ki mit mondott neki. Ezzel kapcsolatban az atya elmesélte, hogy kezdetben senki sem tudta, ki a falusi pap, de úgy gondolta, ha hű akar lenni önmagához, és azt írja le, ami történt vele, akkor előbb-utóbb rájönnek a közelebbi ismerősei, később pedig az olvasók is, hogy ki írja a naplót. Ennek hátránya is van, hiszen amikor az ember névtelenül ír, akkor olyan dolgok is bekerülhetnek a szövegbe a lelkivilágából, amelyeket névvel nem teregetne ki a nyilvánosság előtt. Így viszont csak a belső vívódásai és örömei egy részét tudja kivetíteni. Ezért jobb, ha az ember naplóját csak a halála után jelentetik meg. Az 1. szám óta él az Egy falusi pap naplója című rovat. A beszélgetés során az is kiderült, az volt a terv, hogy egy évig fogja írni. Ez idő alatt azonban annyira pozitívak voltak a visszajelzések, hogy a rovat „ráragadt”. Nehéz hétről hétre írnia. Az ötlet mindig megvan, de idő kell, hogy az ihlet is megszállja. Ezután már fut a toll a papíron.  

Az 1. számtól kezdve Utasi Jenő atya a felelős szerkesztő, Dobó Tibor atya pedig a főszerkesztő. Szinte a kezdetektől a lap oszlopos tagja Kovács Szöszil, Szakály József atya pedig az evangelizációs részben működik közre aktívan évek óta. Az elmélkedésekre minden évben felkérnek egy-egy atyát, hogy legalább egy évig írja őket. A papság köréből sokan felkarolták a Hírvivőt, és szívügyüknek tartják a megjelentetését, illetve a hívekhez való eljuttatását. A Nagybecskereki Egyházmegyéből, noha szórványról beszélünk, szép számban bekapcsolódnak a Hírvivő életébe. Egyidőben több tudósítás érkezett onnan, mint Bácskából. A grafikai szerkesztő mindig igyekszik minél több képet és kevesebb szöveget beszerkeszteni. A mai ember nem tud leülni, és sokat olvasni. Újabban ez is egy szempont a 8 oldalon megjelenő lap szerkesztésében.

Utasi atya minden évet úgy kezd, hogy most már befejezi a Hírvivővel, mert az anyagiak előteremtése egyre megterhelőbb feladat. Az esztendő vége felé viszont mindig rábeszéli magát, hogy na, jövőre még megpróbálja. 2027-ben lesz a lap 25 éves, a jubileumot méltó módon szeretné megünnepelni. Nem kis feladat éveken át előteremteni az alkalmazottak bérét, a nyomda- és a postaköltséget. De Utasi atya annyira beleszerelmesedett az újságírásba és a nyomtatott sajtóba, hogy nehezen tud elszakadni tőle.

Fotók: Hodolik Boglárka, dr. Czékus Borisz