Bakos Árpád egyfajta küldetésként éli meg, hogy becsalogassa a legkisebbeket a népzene különleges világába. A csantavéri énekes-zenész a koncertezések és a zeneszerzés mellett több évig zenetanárként is dolgozott, és szívesen tartott hangszerbemutatókat is a gyerekek számára, hogy ne csak a színpadon, hanem igazán közelről is láthassák a népi hangszereket.

— A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában tanítottam zenét néhány évig. Olyan hangosak voltunk, hogy egy idő után áttettek bennünket egy másik épületbe, egyszerűen éltük a zenét. Célszerű minél előbb találkozni a népzenével. Kodály Zoltánnak van az a híres mondása, mely szerint kilenc hónappal a születés előtt kezdődik az általános zenei nevelés. Azt valljuk, hogy a népzenét szájhagyomány útján adjuk tovább, viszont manapság már egyre kevesebb nagyszülő és még kevesebb szülő van, aki tovább tudná adni az örökölt szájhagyomány szerinti emlékeinket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az óvodában megpróbálják felismerni ennek a szükségességét. Jelenleg az óvodapedagógusoknak van a legnehezebb dolguk, mivel rájuk hárul ennek a fajta átadásnak a terhe. Nem tudom, hogy a jelenlegi iskolarendszerben felkészítik-e őket erre a feladatra, de kiemelten fontos lenne segíteni nekik abban, hogy minél magasabb színvonalon tudják erre az útra terelni az óvodába járó kisgyerekeket. Az a tapasztalatom, hogy már az alsós osztályokban nagy kihívás ez, felsőben pedig különösen nehéz bármit is átadni, mert ekkor már többségében érdektelenek a gyerekek. Az óvónőktől tudnák úgy megkapni a hagyományt a dalok és a gyerekjátékok által, hogy kötődni kezdjenek hozzá. Óvodás korú gyerekekkel érdekes hangszereket készíteni különféle tárgyakból, anyagokból, ezt nagyon szokták élvezni, hiszen egy-egy tárgy meg tud szólalni a kezükben. Kiváló lehetőség az is, ha az ünnepi műsorokon népzenével dolgozunk, arra táncolnak, azt éneklik a gyerekek. Hatalmas hiányosság, hogy a régiónkban sem alsóban, sem felsőben nincs népzenei oktatás, ki kellene valahogyan tölteni ezt az űrt. Ebben a rohanó világban a szülők is állandóan sietnek, rengeteget dolgoznak, és abban látom a megoldást, ha intézményesíteni tudnánk a népzenei oktatást. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire fontos ez, hiszen a saját identitásunkról van szó — vallja a népzenész, aki jelenleg éppen a zeneszerzésbe van belemerülve, mivel a Tanyaszínházról szóló dokumentumfilm és az erdélyi Bekecs Táncszínház zenéjét is ő írja.

Nyitottságra van szükség ahhoz, hogy egy intézménybe vendég érkezhessen, aki másféle energiákat, hasznos információkat és új impulzusokat hoz magával. Mindez jelen volt abban az egy órában, amelyet Bakos Árpád nemrég a palicsi Kalimero óvodában töltött. A Mókuska nevű kiscsoport és a két óvónője, Korek Mónika és Fehér Anita izgatottan és a hangszerbemutatóra készen állva várta a népzenészt. Félkörben ülő rókamosolyú gyerekek, előttük, a csoportszoba közepén négy összetolt asztalka, melyre majd Árpi bácsi kipakolja a kincseket, és természetesen meg is szólaltatja őket. Dorombot, különféle furulyákat, kavalt, kobozt és tamburát rejtettek a hangszertartó tokok, a gyerekek pedig kíváncsian várták, hogy mi kerül elő, és milyen hangon szólal meg. A legkisebb hangszerrel, a dorombbal még senki nem találkozott, csak mesékből volt ismerős a hangja. Árpád igyekezett megtanítani a gyerekeknek a hangszerek nevét, megmutatta nekik, hogy mi a ritmus, és arról is beszélt, hogy a fúvós hangszereknek magas vagy mély hangjuk van. „Szerencsés” közegbe érkezett, hiszen az óvó néniknek köszönhetően olyan dalokat ismertek a gyerekek, mint a Tavaszi szél vizet áraszt vagy a Cifra palota. Árpád jól bevált szokásához híven most is tanított a gyerekeknek egy dalt, ezúttal a Zöld az erdő, zöld a petrezselyem kezdetűt.

A kicsinyek nemcsak hangszerbemutatót kaptak ajándékba, nemcsak különleges zeneórát, hanem egy emlékezetes élményt is, hiszen együtt énekelhettek egy olyan népzenésszel, aki nemcsak Vajdaságban, hanem Magyarországon is elismert.

— Abban hiszek, hogy az alapokat otthon lehet lerakni, a legtöbbet a családi környezetből hozzuk, de akár szülőként, akár óvodapedagógusként, akár tanárként tanítjuk a gyermeket, mindig az élményszerű nevelés a leghatásosabb. A gyerekek nyitottságát, fogékonyságát a világ dolgaira kell jól fel- és kihasználni. Van kinek továbbadni a tudást. Elsősorban én szeretnék valamit átadni nekik magamból, abból, amit az évtizedek alatt magamba szívtam. Valahol egyszer azt nyilatkoztam, hogy engem a zene, pontosabban a népzene tartott meg, védelmet nyújtva az életem folyamán. Ha csak egy kicsit is fel tudom vértezni ezeket a gyerekeket mindarra, ami az életben várja őket, akkor már nem volt hiábavaló egy-egy ilyen találkozás. Amit pedig én kapok tőlük, a sok-sok csillogó szempár mellett, az a feltétel nélküli bizalom és az a mindenre fogékony kíváncsiság, amely bármely felnőttközönségével vetekszik. Ezt a bátor és előítélet nélküli életszemléletet kellene valahogy megjegyeznünk és megőriznünk felnőtt korunkban is — osztotta meg velünk gondolatait a csantavéri népzenész.

Hogy más óvodásoknak, iskolásoknak is részük lehessen egy különleges népihangszer-bemutatóban, nyugodtan keressék fel Bakos Árpádot, hiszen örömmel látogat el bármelyik intézménybe, hogy megszólaltassa a népzene hangjait.