Általános iskolásként ilyenkor már hegyeződtek a ceruzáim, megvolt a „blok” a rajzórára, a körző és egy jó nagy, illatos, rózsaszín radírgumi, színes ceruzák, ha színt kell adni, új táskát kaptam vállra, és kanyarintottam a nevemet mindenféle könyvre, füzetre. A kötelezőket általában már a nyár folyamán elolvastam, ahogy a tankönyveket is. Rám is szóltak, hogy a feladatokat ne oldjam meg előre, mert akkor nagyon fogok unatkozni. Unatkoztam is. Aztán jött a középiskola, gimnázium, már nem olvastam el nyáron mindent előre, a könyveket sem borítottam be csomagolópapírba, jó lesz az úgy, ahogy van, rózsaszínű radírom sem volt, de szakadt farmerem, azon láncok, piros-fekete csíkos harisnya és bakancs már igen. Az év kezdését azonban, azaz az őszt, a szeptembert ekkor is vártam. Hosszú és szép volt az a nyár, tele fesztivállal, de jó lesz beülni az iskolapadba is, titokban üzeneteket karcolni a már szétkarcolt padba, s az órán figyelni is, meg nem is, hiszen sokkal érdekesebbek az ötperces szünetek vagy a nagyszünet, amikor közösen megyünk index szendvicsért a pékhez.

Aztán még egy lépcsőnyi ugrás, egyetem, Szeged. Új ország, a gyerekszoba kinőve és hátrahagyva. Melyik órát vegyem fel, hogyan sakkozzak össze elegendő kreditszámot, milyen kötelező testnevelésórát válasszak? Tenisz, capoeira, kortárs tánc? Milyen lesz az új lakás, ahová költözöm, hogyan rendezem be, mire költöm a heti zsebpénzem, cézársalátára vagy még egy sörre a Nyugiban? Ami továbbra is megvan, az megint csak az izgalom és a várakozás, a naiv elképzelés és lendület, hogy most mindent ötösre vizsgázok, és minden órán ott leszek. Az év első felében ez nagyjából sikerül is, lelkiismeretesen járok be még a 8 órai órákra is, akkor is, ha többórás némafilmet kell végignézni félálomban a Grand Café vetítőtermében. Aztán ennek is vége, a nagybetűs felnőtté válásnak nevezett munkás időszak is elkezdődik. Most vajon fogok majd valamit várni szeptember elején? Lesz mit becsomagolnom színes csomagolópapírba? Vagy elmúlik a szeptember mint újév-érzés? És szerencsére marad minden a régiben, egy kis csavarral, hiszen a színházi évadok az iskolaévvel összehangoltan működnek, így mire az ember a nyár elejére már besokall a színháztól, néhány hónap szünet után már vágyja, viszketést érez, hogy újra ott legyen, beüljön a nézőtérre vagy a próbára, beinduljon az évad, készüljenek az új előadások. S ennek a jóleső várakozásnak az ideje éppen most van, augusztus végén. Tehát boldog új évet kívánok mindenkinek! Jöhet a szeptember, kipihentem magam.