Hirosima a múlt héten a II. világháborús atomtámadás 81. évfordulójára emlékezett. A Béke emlékparkban megtartott ünnepségen mintegy 50 000 ember – köztük több mint 120 ország képviselői – hajtott fejet az 1945. augusztus 6-án ledobott atombomba áldozatai előtt. Pontban reggel 8 óra 15 perckor, a robbanás időpontjában, egyperces néma csenddel és a békeharang megszólaltatásával emlékeztek a tragédiára. Hirosima polgármestere, Kazumi Macui békenyilatkozatában élesen bírálta a világ vezető hatalmait, amiért továbbra is a nukleáris elrettentést tekintik biztonságpolitikai eszköznek. Szerinte a nukleáris fegyverek embertelenségének relativizálása és az erő alkalmazásának elfogadása veszélyes spirált indíthat el, mely végül újabb Hirosimához vagy Nagaszakihoz vezethet. Úgy fogalmazott, egyre távolabb kerülünk a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtésétől. A polgármester arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy tanuljon a történelem legsúlyosabb nukleáris tragédiájából. A megemlékezésen megszólaltak a hibakusák, vagyis az atomtámadások túlélői is. Egyre kevesebben vannak, hiszen többségük már nagyon idős. A túlélők szerint különösen aggasztó, hogy a világban ismét erősödik a nukleáris fegyverkezés és a nukleáris elrettentés elfogadottsága, miközben Japán továbbra sem csatlakozott az atomfegyverek teljes betiltásáról szóló ENSZ-egyezményhez. Az ENSZ főtitkára, António Guterres üzenetében méltatta Hirosima kitartását és béke iránti elkötelezettségét. Arra szólította fel a világ országait, hogy működjenek együtt a béke megőrzése érdekében, és tegyék a nukleáris fegyvereket „elképzelhetetlenné” a jövő generációi számára. Ami magát Japánt illeti, az ország egyre nagyobb belpolitikai vitákkal néz szembe, mert felmerült az ország három hagyományos, nukleáris fegyverekre vonatkozó alapelvének felülvizsgálata. Ezek szerint Japán nem birtokolhat, nem gyárthat és nem engedhet be nukleáris fegyvereket a területére. De vajon hogyan állnak mindehhez, azaz a nukleáris fegyverkezéshez a világ vezetői hatalmai?

A jó, a rossz és a csúf: azaz kinek van a legtöbb – és kinek a legkevesebb?

Jelenleg a világon 9 országnak van nukleáris fegyvere: Oroszországnak, az Egyesült Államoknak, Kínának, Franciaországnak, az Egyesült Királyságnak, Pakisztánnak, Indiának, Izraelnek és Észak-Koreának. A 2026-beli Nuclear Weapons Ban Monitor jelentése szerint ezek az államok összesen mintegy 12 187 nukleáris robbanófejet birtokolnak, melyek közül több mint 9600 aktív, és azonnal bevethető. Bár ez jelentős csökkenés a hidegháború időszakához képest, amikor a nukleáris hatalmaknak együttesen hozzávetőlegesen mintegy 70 000 robbanófejük volt, a szakértők arra számítanak, hogy a következő évtizedben a nukleáris arzenálok ismét bővülhetnek. Ráadásul a mai nukleáris fegyverek és hordozórendszerek technológiai fejlettsége, pontossága és pusztítóereje messze meghaladja a hidegháború idején rendelkezésre álló képességeket. A két legnagyobb nukleáris hatalom továbbra is Oroszország és az Egyesült Államok: előbbinek mintegy 5459, utóbbinak 5277 robbanófeje van. Jelentős arzenállal bír még Kína (600), Franciaország (290) és az Egyesült Királyság (225), míg India (180), Pakisztán (170), Izrael (90) és Észak-Korea (50) jóval kisebb készleteket tart fenn. A nukleáris fegyverek azonban nem kizárólag ezekben az országokban találhatók. A NATO nukleáris megosztási programja alapján amerikai atomfegyvereket tárolnak több európai szövetséges államban is. A becslések szerint Olaszországban 35, Törökországban 20, Belgiumban, Németországban és Hollandiában pedig 15-15 ilyen fegyver állomásozik. Emellett titkosszolgálati jelentések szerint Oroszország Fehéroroszországba is telepített nukleáris fegyvereket, bár ezek pontos számát nem hozták nyilvánosságra. Hogy mindez mekkora pusztítóerőt képvisel, azt a következő példa is jól érzékeltetheti: egyetlen atomfegyver felrobbantása New York felett több mint 1 millió ember életét követelné. Az egyelőre hivatalosan nem ismert, hogy például Észak-Korea vagy Izrael pontosan mekkora nukleáris arzenállal bír, de szakértői becslések szerint Észak-Koreának elegendő hasadóanyaga van 40-50 nukleáris fegyver előállításához, Izrael esetében pedig úgy vélik, hogy akár 200 robbanófej elkészítéséhez is elegendő nukleáris anyag állhat rendelkezésre. Izraelben a becslések szerint jelenleg mintegy 90 működő nukleáris robbanófej van.

A rettegés arénája

A nukleáris fegyverek létezése rendkívüli kockázatot hordoz az egész világ számára. Akár már egyetlen nukleáris robbanófej is több százezer ember halálát okozhatja, miközben a sugárzás és a környezeti károk évtizedekre, akár évszázadokra is hatással lehetnek az élővilágra és a környezetre. Az a több mint 12 300 nukleáris fegyver, amelyet jelenleg a világ atomhatalmai birtokolnak, sokat fejlődött a prototípusokhoz képest. Azaz a robbanófejek túlnyomó többsége lényegesen nagyobb pusztítóerővel bír, mint az a bomba, amelyet 1945-ben Hirosimára dobtak le. A nukleáris arzenál részei az úgynevezett taktikai nukleáris fegyverek is. Ezeket az amerikai–orosz fegyverzetkorlátozási megállapodások nem sorolják a stratégiai fegyverek közé, ezért külön kategóriát alkotnak. Bár gyakran „kisebb” vagy „alacsonyabb hatóerejű” atomfegyverekként emlegetik őket, pusztítóerejük így is óriási lehet. A becslések szerint Oroszország mintegy 1912, az Egyesült Államok pedig körülbelül 200 ilyen nem stratégiai nukleáris robbanófejet birtokol, melyek közül 100-at 5 európai országban állomásoztatnak.

A vörös gomb árnyékában

A világ azon vezető tudósai, akik az atomháború veszélyeire figyelmeztetnek publikációikban, gyakran hivatkoznak arra, hogy a nukleáris fegyverekből fakadó veszély teljes mértékben csak akkor szüntethető meg, ha ezek a fegyverek egyszer végleg eltűnnek a világból. Addig azonban több olyan politikai és katonai intézkedést is meg lehetne hozni, amelyek jelentősen csökkenthetik egy nukleáris konfliktus vagy véletlen atomcsapás kockázatát. Lehetséges megoldásként az úgynevezett „no first use” (elsőként nem alkalmazzuk) elvét tartják megvalósíthatónak: eszerint egy nukleáris hatalom hivatalosan vállalja, hogy semmilyen körülmények között nem vet be elsőként atomfegyvert, kizárólag egy korábbi nukleáris támadásra válaszolna így. Ezzel csökkenthető lenne a félreértésekből vagy téves helyzetértékelésből fakadó eszkaláció veszélye. Sokan vélik úgy, hogy abszolúte felelőtlenség az, hogy az Egyesült Államokban például jelenleg az elnök egyedül jogosult elrendelni egy nukleáris támadást, és ehhez nincs szüksége más vezetők jóváhagyására. Minden bizonnyal biztonságosabb lenne, ha egy ilyen súlyú döntéshez több magas rangú vezető egyetértése is szükséges lenne, ezzel csökkentve az emberi tévedés vagy egy elhamarkodott döntés kockázatát. A Union of Concerned Scientists (UCS) nevű szervezet szerint például hasznos lehet a „hair-trigger alert”, azaz a perceken belüli indítási készültség megszüntetése is – jelenleg ugyanis több száz amerikai nukleáris rakéta van olyan készültségi állapotban, hogy egy feltételezett támadás esetén szinte azonnal indítható. A radarok és az érzékelők azonban sokszor tévedhetnek, amire többször is volt példa a történelemben. Ezzel talán az elhamarkodott válaszcsapások lehetősége is csökkenne, azaz egy olyan nukleáris háborúé, amelynek talán ki sem kellett volna törnie. Ugyanez a szervezet egyébként arra is figyelmeztetett már, hogy az Egyesült Államok 1700 milliárd dolláros nukleáris modernizációs programja túlzás, sokkal inkább a meglévő arzenált kellene észszerű módon fenntartani, ha már a megszüntetésére nincs lehetőség és politikai, honvédelmi akarat. A fejlesztések ugyanis akarva-akaratlan egy fegyverkezési versenyt indítanának el a világban – ami lássuk be, már folyamatban van.