Mindig különleges olyan valakivel találkozni, akinek nemcsak a szavaiból, hanem a tetteiből is érezhető a hazaszeretet. A hajdúnánási Mónus József László, becenevén a Fehér Farkas ilyen ember. A tradicionális távlövő íjász számára az íjászat jóval több sportnál. Célja, hogy a magyarság hírét a világ minél több pontjára eljuttassa, emellett íjkészítéssel és kísérleti régészettel is foglalkozik.
Pályafutása során 37 világrekordot állított fel, 10 világbajnoki, 4 Eurázsia-bajnoki címet szerzett, emellett 7-szer győzött Isztambulban a Hódítók Kupáján, valamint az ordoszi nemzetközi íjászversenyen is 1. helyen végzett. Legutóbb augusztus végén került a figyelem középpontjába, amikor is az Amerikai Egyesült Államokban, a nevadai Smith Creek sivatagban rendezett World Archery és USA Archery versenyen 1063,59 méteres lövésével 80 centiméterrel szárnyalta túl a huszonkilenc éve fennálló világrekordot, a 88,2 fontos Compound Flight íj kategóriában. A versenynapok alkalmával egy másik világrekordot is szerzett, a Modern Asiatic, vagyis a történelmi, 35 fontos íj kategóriában 409,36 méteres eredménnyel állított fel új csúcsot. Így két különböző kategóriában is a világ legjobbjai közé került. Az amerikai verseny után beszélgettünk az élményeiről.
Fotók: Mónus József László Facedbook-oldala
* Néhány napja érkeztél meg Nevadából. Mesélj, mi történt, milyen élményekkel tértél haza?
– Tudtam, hogy augusztus 29-én fogok lőni, ezért az egyik meghatározó dolog az volt számomra, hogy a lövésemmel a mohácsi csata emlékezetéért tegyek. Bárhogy is alakult a csata, és bármily megsemmisítőnek tűnt a történelem során, a magyarság tovább él, és tovább is fog harcolni. Emléket akartam állítani ennek az eseménynek egy világrekorddal, a Jóisten pedig megadta. Két kategóriában versenyeztem, az egyik a Compound Flight íjtípus volt. Az előző világrekord egy íjászlegenda huszonkilenc évvel ezelőtt elért eredménye volt, melyet már nagyon sokan próbáltak megdönteni, de lehetetlen vállalkozás volt. Hat-hét alkalommal már sikerült hivatalosan átlőnöm az 1000-es határt, de a világrekordlövő-listának az az érdekessége, hogy ezt nem kérdezik meg tőled, csak az számít, hogy az aktuális rekordot túl tudod-e lőni, vagy sem. Elképesztő felkészülés kell ahhoz, hogy világrekordot érj el. Csak erről szól az életed, ezzel foglalkozol már-már mániákus módon, de én ezt nagyon szeretem. A másik íjtípus, mellyel lőttem, egy történelmi típus volt, a Modern Asiatic. Ennek a 35, 50 és 70 fontos kategóriájában is én tartom a világrekordot. Most a 35-ösben lőttem, és egy nagy csatában a világ három legjobb íjászával harcoltam, de újra kivívtam a világrekordot, most 409 méter fölé tudtam lőni. Az életem arról szól, hogy egy kilőtt nyílvesszővel ráirányítsam a figyelmet a magyarságra, a múlt tiszteletére és a zászlónk becsületére. Vannak földrajzi lövéseim is, vagyis elmegyek a világ különféle csodálatos tájaira. Eddig mindig valamilyen szent helyre mentem, ezek valamilyen módon megragadják és kifejezik a világ, az emberek szentségét, boldogságát. Így tettem akkor is, amikor átlőttem a Vereckei-hágót, Ausztráliában a Sydney-i Operaház fölött, a Niagara-vízesésnél Kanadából az Egyesült Államokba, Kolumbiában az Andok hegygerincén, Peruban az inkák szent városán, a Machu Picchun, illetve Alaszkában az aranyfolyón, a Yukonon.
Szalai Attila rajza
* Emlékszel, melyik volt az a pillanat, amikor azt érezted, hogy az íjászat több lehet egy egyszerű hobbinál?
– 2005-ben, amikor a fiam tizenkét éves volt, elmentünk Egerbe, és éppen volt ott egy íjászverseny. Ahogy meghallottam a nyílvessző suhogását, egyből éreztem. Vásároltam íjat mindkettőnknek, majd elkezdtünk íjászkodni. Akkor még önző voltam, és csak magamért harcoltam. Emlékszem, amikor Lacikával elmentünk a legelső versenyre, még nem volt öltözékünk, csak íjunk, az is olyan-amilyen. Olyan volt a versenyszabályzat, hogy ha nincs megfelelő öltözéked, az mínusz 10 ponttal jár, úgyhogy végül mi lettünk az utolsók. Akkor megfogadtam, hogy mi leszünk a legjobbak. Egy év múlva, 2007-ben 57-szer álltam a dobogón, a fiam pedig 60-szor, ő is elképesztő tehetség volt. Volt hitünk, kitartásunk, ez pedig odáig „fajult”, hogy mindennap 1000-et lövök, kísérleti régészettel, íjkutatással, régi íjak készítésével, azok logikájának megfejtésével foglalkozom. Nem lövök kétszer ugyanazzal az íjjal. Ha lőttem eggyel egy világrekordot, bajnoki címet, azt mondom, az az íj harcolt értem, ezért soha többet nem kell már harcba mennie, és felkerül a legyőzhetetlenség falára. Több mint 300 íjam van, mellyel soha többet nem lövök. Minden, versenyen használt nyílvesszőmnek neve van, mert azok számomra nem egyszerű tárgyak, hanem az íjjal együtt ők a harcosaim.
* Amikor tradicionális íjjal lősz, mennyire érzed úgy, hogy kapcsolatba tudsz lépni az ősi világgal?
– Az életünk, a büszkeségünk a múltunk. Ennek ellenére mi nem a múltban akarunk élni, hanem a jelenben akarjuk a múlt dicsőségét megmutatni, és erőt kívánunk belőle meríteni. Azt gondolom, a magyar történelem legősibb, igazán feledhetetlen eszköze az íj, mely a mai napig tovább él. Azt szoktam mondani, amikor ellősz egy nyílvesszőt, a múlt tiszteletéért repül, és olyankor érzed a szívedben, hogy ezt régen a harcosaink fogták.
* Versenyhelyzetben mi számít igazán: a fizikai erőnlét, a technika, a környezeti viszonyok vagy a mentális állapot?
– Ahhoz, hogy világversenyt nyerj, először is kell egy kiváló íj és nyílvessző. Aztán a felkészült ember, a megfelelő körülmények és a Jóisten. Ezek a tényezők mind meghatározóak, viszont az ember felkészültségének szempontjából addig kell lőni, amíg a lövés az életed részévé nem válik, hogy beleégjen az agyadba. Ha másra figyelsz lövés közben, véged van.
* Minden íjad és nyílvessződ magad készíted. Mennyi időbe telik?
– Egy, az elvárásaimnak megfelelő, történelmi jellegű szarus íj elkészítése legalább három–öt hónapba telik, és tudni kell, hogy az előállítása rendkívül költséges. Az egyik titok, hogy megfelelő körülmények között kell szárítani.
* Szerinted a fiatalok a mai világban tudnak azonosulni a hagyományokkal?
– Nekünk kell erre megtanítanunk őket. Ma egy elkényelmesedett világban élünk, és ez nem jó. Nemzeti érzés nélkül semmit nem ér a büszkeség, ezért kell jó példával előttük járni, és elmenni közéjük. Most hirdettem meg egy programot, melyben 100 iskolában 30 000 gyerekhez megyek el, hogy elvigyem nekik a büszkeséget, mert mindenkinek tennie kell a magyarságáért. Sokan kritizálják a hagyományőrzést, de az arról szól, hogy adjuk át a hagyományt, mutassuk meg a nagyságát, éljünk vele, mert a gyerekek viszik tovább. A lényeg az, hogy hiteles légy, és érdekessé kell tenni a fiatalok számára a hagyományt, azt, hogy mire vagyunk büszkék. Oda kell tenni a tudásunkat, a múlt tiszteletét, és ez majd erőt, acélosságot ad a gyerekeknek.
* Most hogyan tovább? Jössz esetleg hozzánk is, Vajdaságba?
– Mindenképp megyek, nagy örömmel, hiszen rengeteg barátom van ott. Azt gondolom, ha barátokkal találkozol ebben a szörnyű világban, akkor tudtok egymásnak erőt adni. Nagyon szeretem a közösségeteket, és tisztelem, amit tesztek, mert ahol megvéd bennünket az államhatár, ott sokkal könnyebb magyarnak lenni. Össze kell fognunk, meg kell mutatni az egységet, amihez nem pénz vagy politika kell, hanem a józan gondolkodású embereknek egymás mellé kell állniuk, a sérelmeket félredobva, és meg kell mutatnunk a nagyszerűségünket. Egy évben kb. 70 előadásom van, járom a világot, és próbálok tenni a magyarságért, de ehhez nem kell mindenkinek világbajnoknak lennie. Nekünk az a célunk, hogy a magyarság 1000 év múlva is tovább éljen, nekem ehhez az eszközöm az íj és a nyíl. Békét és barátságot kell hirdetni a földön, mert ezek nélkül nem létezik jövő. Értéket kell teremteni, a gyermekeknek átadni a hitvallásunkat, hogy büszkén éljenek, nemzeti érzéssel a szívükben.
