Dr. Námesztovszki Zsolt, az MTTK tanára, a WRO szerbiai szervezője elmondta, hogy a nemzeti döntőt hetedik alkalommal szervezték meg. A sorozat 2019-ben indult, azóta pedig a verseny évről évre egyre több fiatalt mozgat meg. Az idei mezőnyben a csapatvezetőkkel együtt mintegy négyszázan vettek részt, a versenyzők pedig három kategóriában indulhattak. A legnépesebb továbbra is a Robomission, melyben a robotoknak egy előre meghatározott pályán kell pontokat gyűjteniük.

A szabályokat január közepén tették közzé, így a csapatoknak hónapjaik voltak, hogy kitalálják, milyen szerkezettel próbálnak meg minél eredményesebben szerepelni. A pályán csak két percük van ugyan, de addigra már túl vannak az építésen, a programozáson és a hibák javításán.

Námesztovszki szerint a verseny célja a STEM-területek népszerűsítése, mely egyúttal a csapatmunkát, a stratégiai gondolkodást, a kommunikációt és a kreatív problémamegoldást is fejleszti.

Dr. Námesztovszki Zsolt és Szilasi Péter Tamás

Szilasi Péter Tamás, az Edutus Egyetem digitális oktatástudományi, fejlesztési és nemzetközi igazgatója, valamint a World Robot Olympiad közép-európai hálózatának igazgatója a verseny tágabb hátteréről beszélt. A szerbiai WRO elindulása a 2019-beli magyarországi nemzetközi döntőhöz kapcsolódik, melyen több ezer fiatal vett részt. Ezután az Edutus Egyetem segítségével Szerbiában és más közép-európai országokban is elindult a versenysorozat. A COVID-időszak egy év kihagyást hozott, ám azóta rendszeresen megszervezik, az idei rekordlétszám pedig a kezdeményezés megerősödését jelzi.

Szilasi kiemelte az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának szervezőmunkáját és a Magyar Nemzeti Tanács támogatását is, fontosnak nevezte, hogy az MNT szerbiai szinten is jelentős program mellé állt. Az idei évad témája a robotok és a kultúra kapcsolata volt. Szilasi szerint ez jól mutatja, hogy a műszaki és természettudományos oktatásban ma már a kreativitásnak és a művészeti szemléletnek is szerepe van, ezért beszélnek a STEM mellett egyre gyakrabban STEAM-ről (Science, Technology, Engineering, Arts, Mathematics) is.

A robotika azért is jó tanulási forma, mert a programozás nem elvont feladat marad. A gyerekek látják, mi történik, ha a kód működik, és azt is, ha nem. A robotot meg kell építeni, érzékelőket és karokat kell rá szerelni, majd mindezt össze kell hangolni a programmal. A résztvevők így egyszerre találkoznak a programozással, a mechanikával, a fizikai törvényszerűségekkel és az együttműködés szükségességével.

A topolyai Coder Club három csapattal érkezett a döntőre. Vörös Csaba informatikus, a klub vezetője elmondta, hogy egy junior- és két szeniorcsapatuk indult, mindhárom Robomission kategóriában. Két csapat most versenyzett először, a rutinosabb pedig már negyedik alkalommal vett részt a megmérettetésen. A felkészülés három hónappal korábban kezdődött, eleinte hetente, a hajrában pedig már heti két-három alkalommal építették és programozták a robotokat. Szerinte ebben a versenyben az a különösen izgalmas, hogy a feladat mindenki számára adott, a megoldást viszont a csapatoknak kell kitalálniuk. Nekik kell eldönteniük, milyen kart, milyen érzékelőt és milyen szerkezetet használnak, attól függően, mit szeretnének elvégeztetni a robottal. A robotépítés és a programozás két külön világ, mégis együtt kell működniük. A jó szerkezet pontos program nélkül kevés, a jó program pedig megbízható robot nélkül nem ér sokat a pályán.

A felkészülés közben az is kiderül, ki mennyire érzi magáénak ezt a munkát. A Coder Club foglalkozásai nem kötelező iskolai órák, a gyerekek érdeklődésből vesznek részt rajtuk. Csaba úgy látja, a motivációval általában nincs gond, de a versenyre való készülés így is megterhelő. Van, akinek nem fekszik a feladat, más nem tud heti több alkalommal eljárni. Aki viszont marad, az komolyan veszi. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az egyik csapattag a verseny előtti napon eltörte a kulcscsontját, mégis jelen volt Szabadkán, mert nem akart kimaradni.

A junior kategóriában induló Roadmanek csapatát erősítő Szél Lázár elmondta, hogy ez volt az első versenyük, és bár nem minden sikerült úgy, ahogyan szerették volna, a robotjuk a pálya egy részét tudta teljesíteni, emelni, vonalat követni és tárgyakat mozgatni is képes volt.

Szél Lázár

A gyerekek felkészítőjükről, Vörös Csabáról úgy fogalmaztak, hogy jó vele dolgozni, mert tanulni és nevetni is lehet vele, de azért tud szigorú is lenni, amikor arra van szükség. A motivációjukat jól jelzi, hogy a fiúk már a következő alkalomra gondolnak: jövőre szeretnének visszatérni, és akkor már színszenzorokat is felszerelnének a robotjukra.

A Somebody&Nobody nevű szeniorcsapatban Becskei Tamás és Körmendi Bertalan versenyzett. Becskei Tamás számára szintén ez volt az első ilyen megmérettetés. Őszintén beszélt arról, hogy a robotjuk még nem volt tökéletesen összeállítva, és csak néhány feladatot tudott biztonsággal teljesíteni. A felkészülésüket az is nehezítette, hogy Tamás délutános volt az iskolában, ezért gyakran csak egy órát tudott ott lenni a próbákon, máskor pedig a néptánc vagy családi okok miatt maradt ki a közös munka, így sokszor külön-külön kellett haladniuk. De mindez nem vette el a kedvét. A robotika számára egyelőre hobbi, de olyan területnek látja, amelynek nagy jövője lehet. Úgy gondolja, a robotok egyre több helyen jelennek majd meg, ezért később is szívesen foglalkozna ezzel, akár saját vállalkozás formájában.

A verseny tétjét a pontok adták, az igazi hozadéka viszont az a tapasztalat, amely a próbák, az időbeosztás, a hibák javítása és az új megoldások keresése során gyűlt össze.

A hivatalos köszöntőben Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a fiatalok munkáját és kitartását emelte ki. Mint mondta, a teremben kíváncsi, alkotni vágyó fiatalok és őket támogató tanárok vannak jelen. Szerinte egy robot mögött nemcsak alkatrészek, hanem gondolatok, álmok, kitartás és sok munka van. A zsűri feladata eldönteni, kik jutnak tovább, de a befektetett energia már önmagában tiszteletet érdemel.

A topolyai Coder Club számára végül eredményben is erős lett a szabadkai döntő: a Mindstrongs szenior kategóriában harmadik helyen végzett, a Roadmanek a juniorok között ugyancsak bronzérmet szereztek, a Somebody&Nobody pedig a tizenhat csapatos mezőnyben nyolcadik lett. A jegyzőkönyvben ez csupán három sor, a gyerekeknek viszont fontos mérföldkő: ami sikerült, arra építhetnek, ami pedig hiányzott, azt a következő versenyig még tovább csiszolhatják.