home 2026. szeptember 16., Lőrinc napja
Online előfizetés
Ahol megnyugszik a szív és megújul a lélek
Dr. Czékus Borisz
2026.09.02.
LXXXI. évf. 35. szám
Ahol megnyugszik a szív és megújul a lélek

Augusztus utolsó hétvégéjén több ezer szabadkai és környékbeli hívő gyűlik össze a város határában lévő Szentkúton megünnepelni Szűz Máriát. Az idén a helyi származású Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki főpásztor volt az ünnep szónoka.

Az idén is háromnapos lelki előkészület előzte meg a búcsú napját. Csütörtökön és pénteken este rózsafüzért imádkoztak, utána szentmisét mutattak be. Szombaton bűnbánati liturgiát tartottak, melynek fénypontjaként gyertyás-fáklyás körmenetben az oltárhoz vitték a Szűzanya–kegyképet. A nap zárásaként pedig a két püspök szentmisét szolgált pap testvéreivel. A búcsú napján négy szentmise volt, közülük kettő ünnepélyes püspöki – az egyik magyar nyelven, a másik horvátul.

Két év múlva lesz ötven éve, hogy elődeink elkezdték ünnepelni Szűz Máriát a Szabadka melletti Szentkúton. Az egész év folyamán tartó összejövetelekkel szeretnék kifejezni a híveknek e szent hely fontosságát.

– Mária mindig kész meghallgatni gondjainkat, bajainkat, kéréseinket. Mindig itt van miattunk, értünk. Itt van azért is, hogy összegyűjtsön bennünket. Ő a bűnösök menedéke, gyászolók vigasztalója és mindannyiunk édesanyja, aki szeret bennünket – fejtette ki gondolatait a búcsú kapcsán Msgr. Željko Šipek, a Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhely igazgatója.

Msgr. Mirko Štefković szabadkai szolgálati évei alatt mindig örömmel segített az ünnep körüli teendőkben. Éveken át gyalog zarándokolt ki a kegyhelyre, később püspöki titkárként már más módon szolgált az ünnepen. Most megyés püspökként tért haza megünnepelni a számára is oly kedves szentkúti búcsút. Kiemelte, hogy ő is, és a pap testvérek is a hívek örömének szolgái szeretnének lenni ezekben a napokban.

– A Szentkút nagyon fontos a szabadkai hívek és a szabadkaiak számára. Ez a hely a béke forrása mindazoknak, akik ide kilátogatnak és imádkoznak.


Msgr. Mirko Štefković nagybecskereki főpásztor

A püspök atya emlékeztetett, hogy ezen a helyen előttünk áll a boldogságos Szűz Mária, akit eljöttünk tisztelni.

– Ezért legalább egy üdvözlégyet imádkozzon el mindenki, aki kilátogat a Szentkútra. Amikor fohászkodunk, mindig elmondjuk, hogy áldott vagy te az asszonyok között. Mária áldott azért, mert elfogadta azt a küldetést, amelyet Isten neki szánt. Vállalta küldetését, ezt a hatalmas áldozatot. A mai emberek széthúznak, nehezen vállalják az áldozatot, felelősséget, konfliktust.

A püspök atya azt üzente a zarándokoknak, hogy csak úgy lehet újjáépíteni a közösséget, ha vállalják az áldozatot ebben a világban.

– Irányuljanak ebbe az irányba a Szentkúton elmondott idei imáink, és a Szűzanya meghallgat bennünket – zárta ünnepi gondolatait a püspök atya.

A búcsúnapi szentmisén a főpásztor Mária nagyságát emelte ki. Kifejtette, hogy Mária mindennapjai nyugodtak és gondtalanok voltak, amíg Isten be nem lépett az életébe. Gábor angyal érkezésével viszont minden gyökeresen megváltozott. Olyan küldetést bízott rá, amely mindent megkövetel tőle.

– Miféle boldogságot hozhattak egy akkori leány számára az angyal szavai, melyek szerint házasságon kívül fogant gyermeket? De Isten hívását elfogadva Mária vállalta ennek minden kockázatát. Nem saját hibájából került ebbe a helyzetbe, hanem mert elfogadta Isten akaratát. Nem próbálta saját kezébe venni a dolgok irányítását, hanem ami meghaladta őt, azt Istenre bízta. Nem a saját kényelmét és biztonságát kereste, hanem elfogadta, hogy élete szolgálata másokért vállalt áldozattá legyen. Ebben rejlik az ő nagysága. Ilyesmit a mai ember nehezen fogadna el. Sok mindenre vágyunk, de áldozatvállalás nélkül.

Az elmúlt években a Szabadka melletti kegyhely állandóan szépült, új tartalmakkal bővült. Minden évben több és több zarándok érkezik. Az előttünk álló időszakban jelentős fejlesztések várhatók: egy olyan többfunkciós létesítmény építését tervezik, amely a zarándokok minden igényét és szükségét ki fogja elégíteni.

Fényképezte: Czékus Borisz

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..