Néhány hónapja írtam arról, hogyan készül Kína a humanoid robotok tömeggyártására. Azóta a UBTECH szeptember 12-én üzembe helyezett egy 14 000 négyzetméteres gyárat Liucsou városában. A tervezett éves kapacitás meghaladja majd a 10 000 gépet, ebbe az ember formájú Walker S modellek mellett a kerekeken közlekedő Cruzr robotok is beletartoznak. Ez egyelőre azt mutatja, mennyi robot gyártására rendezték be az üzemet. Hogy mennyit készítenek, és hogy végül mennyit adnak majd el ténylegesen, az csak később fog kiderülni. Ha tartani akarják a 10 perces gyártási időt, akkor az egész üzem munkáját tökéletesen össze kell hangolni. Egyszerre több robot készül a különféle munkaállomásokon, és minden alkatrésznek idejében oda kell érnie, ahol éppen szükség van rá. Hiába dolgozna gyorsan a szerelőberendezés, ha közben egy hiányzó alkatrészre vár.

A robotok majd valóban segítenek a robotgyártásban, de persze ebből még nem következik, hogy egy csapat humanoid önállóan működteti az egész gyárat. A munkát többféle berendezés között osztották szét. Kerekes robotok és vezető nélküli targoncák viszik az alkatrészeket, a szerelés egyes műveleteit robotkarok végzik, de persze emberi dolgozók is részt vesznek a folyamatban. Szóval az, hogy a robotok saját magukat építik, egy hajszálnyit túlzás. Az egész mögött egy gondosan megszervezett munkamegosztás van.

Egy humanoid összeszerelése ráadásul aprólékos munka. A sok mozgó alkatrésznek pontosan kell illeszkednie, hiszen a kész gépnek járnia, egyensúlyoznia és közben terhet emelnie is kell majd. Egy rosszul rögzített elem hibája mozgás közben derülhet ki. A gyorsaságon kívül ezért legalább annyira fontos, hogy minden egyes példányt ugyanolyan gondosan rakjanak össze. Amire szükség is van, hiszen csavarból bőven jut egy ilyen szerkezetbe. A beszámolók szerint egy robot összeszerelése több mint 2000 csavarozási műveletet igényel. A rendszer azt is rögzíti, milyen erővel húzták meg a csavarokat. Az elkészült gépek ezután több mint 4 órás terhelési vizsgálaton esnek át, melyen az ízületeiket, az egyensúlyukat és a teherbírásukat ellenőrzik. Szóval igaz, hogy egy ilyen robot 10 perc alatt készül el, de azért nem indul neki azonnal az utódját gyártani.

Az üzemet úgy alakították ki, hogy többféle modellt is gyárthassanak benne. Az átrendezhető munkaállomások megkönnyítik az átállást, ha változik a termék. A Siemens közreműködésével számítógépes másolatot is készítettek a gyárról. Ezen előre kipróbálhatják az anyagszállítás útvonalait és a berendezések elhelyezését – akárcsak egy számítógépes játékban. Ha valahol feltorlódnak az alkatrészek, jobb ezt a képernyőn észrevenni, mint néhány tonnányi gép beszerelése után. Egy virtuális targoncát azért még viszonylag olcsó arrébb tenni.

Az ilyen részletek kevésbé látványosak, mégis sok múlhat rajtuk. Egyetlen jól működő példánynál a mérnök még személyesen tudhatja, melyik alkatrész igényelt utólagos igazítást. Több ezer gépnél azonban már egyenletes minőség kell. A vevő joggal várja el, hogy a kétszázadik robot ugyanazt tudja, mint az első. Miután „kigördülnek” a gyárkapun, egy újabb vizsga kezdődik. Attól ugyanis, hogy gyorsan össze lehet szerelni egy robotot, még nem biztos, hogy a vásárló üzemében is gazdaságosan dolgozik majd. Be kell állítani a feladatra, karban kell tartani, és a hibáit kezelni. A gyártás sebessége csak az egyik része a történetnek. A másik az, hogy mennyi használható munkát kapunk a kész géptől.

A liucsoui üzem figyelemre méltó következő fejezete a kínai robotgyártásnak. A következő években kiderül, mennyire válik be ez a módszer. A gyárban már készülhetnek az új dolgozók, csupán azt kell bizonyítaniuk, hogy megérik a pénzüket.