Bán András és Kincses Károly kurátorok nem teljes körképet, hanem személyes válogatást készítettek az elmúlt öt év fotográfiáiból. A kiállítás hét szekcióban rajzolja fel a különböző alkotói irányokat, a dokumentarista fotográfiától egészen a mesterséges intelligencia használatáig.

Elsőként a Dokumentarista poézis képei fogadják a látogatót. Társadalomkritikai szemléletű, gyakran riportszerű fotók és fotóesszék szólnak háborúról, elmagányosodásról és migrációról. A személyes látásmód ugyanúgy helyet kap, mint a nagyobb közösségeket érintő témák.

A Szubjektív tekintet az intim, naplószerű fotográfiáé. A hétköznapok, a család, a test és a személyes környezet jelenik meg, olykor egészen közeli, máskor szélsőséges élethelyzetekben.

A Médiahatárok szekcióban már maga a gondolat, a koncepció kerül előtérbe. Sorozatok, szekvenciák, installációk, vetítések, interaktív munkák és hanggal kísért alkotások tágítják a fotográfia hagyományos fogalmát.

A Mentés másként című válogatás A magyar fotóművészet 300 alkotója kötetben szereplő, még aktív fotográfusok munkáiból szemezget. A Szalonra elsősorban az elmúlt öt évben készült képeket vártak, ám akik nem tudtak friss munkát küldeni, azok korábbi alkotásaikkal szerepelnek ebben a szekcióban.

Az Archaikus kamera szekció az automatizált képalkotással szemben a fotográfia múltjához fordul vissza. Az alkotók régi technikákat rekonstruálnak, sokszor hosszadalmas kézműveseljárásokkal készítik képeiket, miközben mai témákat és gondolatokat fogalmaznak meg.

A Látvány átírása című válogatás manipulált képeket sorakoztat fel. Ezek az alkotások a valóság és a fikció határát feszegetik, gyakran át is lépik. Fontos különbség azonban, hogy itt nem MI által létrehozott képekről van szó: a kézi beavatkozás nyomai követhetők rajtuk.

A kiállítás utolsó állomásának címe: Mesterséges intelligencia – Tetten érni a generatív részvételt. A kurátorok szerint az MI megjelenése újabb technológiai és szemléleti fordulatot hozott, mely alapjaiban alakítja át a vizuális kultúrát. A képek olyan kérdéseket is felvetnek, hogy tekinthető-e az MI segítségével létrehozott alkotás önkifejezésnek és saját szellemi terméknek.

Számomra ez a szekció volt a legkevésbé hatásos. Miközben intellektuálisan rendkívül izgalmasnak tartom azt a kérdést, hogy mit kezd a fotográfia a mesterséges intelligenciával, érzelmileg ezek a munkák érintettek meg a legkevésbé. Talán éppen azért, mert a kiállítás többi részében nagyon erősen érződik az alkotó jelenléte, a választás, a személyes tapasztalat vagy akár a kéz nyoma.

A Szalon mégis éppen ettől válik érdekessé: egymás mellé állít olyan fotográfiai utakat, amelyek néha nemcsak különböznek, hanem vitatkoznak, párbeszédben is állnak egymással. A dokumentarista fotográfiától kezdve az archaikus technikákon át a generatív képalkotásig azt mutatja meg, hogyan változik a kép fogalma – és vele együtt az is, hogy mit gondolunk fotográfiának.