Soós János több mint harmincöt éve vezényel lakodalmakat vőfélyként, és pályafutása során már több mint 1000 pár nagy napjának volt részese. Az 1000. lakodalmon már túl van, de ahogy mondja, még 200–300 esküvőt szívesen levezényelne. A hagyományokról, a vőfély szerepéről, emlékezetes pillanatokról és arról beszélgettünk, mi egy igazán jó lakodalom titka.

Fotók: Az alany archívumából

* Emlékszik még az első lagzira, melyet levezényelt?

– Emlékszem, tizennégy éves kissrác voltam. Szajáni származású vagyok, és régen nálunk a faluban a szomszédoknak, barátoknak, unokatestvéreknek mentünk vőfélykedni. Akkor a szomszéd legény nősült, aki hat évvel volt idősebb nálam – manapság elég ritka, hogy húszévesen nősülnek a fiúk. Megkért, hogy legyek a vőfélye, utána az egyik unokatestvéremnek voltam. Később következett egy szünet, majd a Népkör Népzenei Szakosztályának tagjai lettünk a feleségemmel, és annak keretében csináltuk a bácskai lakodalmast, melynek voltak vőfélyszövegei. Azokat én mondtam, hozzátanultam még más szövegeket is, és így szép lassan újra beindult a dolog, úgyhogy immáron harmincöt éve vőfélykedem.

* Több mint 1000 lakodalmat vezetett. Milyen érzéssel tölti el, hogy ennyien megbíztak Önben az évek során?

– Örömteli érzés. Augusztus közepén volt az 1000., az egyébként is egy erős hétvégére sikeredett. Pénteken volt a 999., szombaton az 1000., vasárnap az 1001. lagzi, és mind a három nap alkalmával felköszöntöttek. Megtiszteltetés, számos család van, ahol mindegyik gyereknél én voltam a vőfély, ez azért jó érzés.

* Beszéljünk arról, hogy egy vőfélynek mi a pontos feladatköre.

– A lakodalom levezénylése. Gyermekkoromban még volt hívogatás, feldíszített kerékpárral jártuk a települést. Megkaptuk a szülőktől a listát, kit kell meghívni, és házról házra jártunk a faluban, vittünk magunkkal egy butykos bort is, mellyel megkínáltuk az embereket. Manapság ilyen már nincs, de majdnem minden más szokás megmaradt. Általában úgy szoktam kezdeni, hogy előbb elmegyek a vőlegényhez, aztán együtt elindulunk kikérni a menyasszonyt. Ott bekéredzkedek, kikérjük, utána a vőlegény átadja a csokrot, a menyasszony pedig felrakja a vőlegényre a bokrétáját. Ilyenkor megkínálnak bennünket, aztán búcsút veszünk a menyasszonyos háztól, és indulunk a lakodalmas terembe. Ott a tanúk, násznagyok mennek be elsőként a terembe, a fő asztal elé, majd a szülők bekísérik az ifjú párt, és jelképesen átadják a násznagyoknak. Ezután érkeznek a vendégek, és a hagyományos lakodalmakban mindenki külön be van köszöntve. Szokott lenni egy kis búcsúzós rész is, mikor a pár megköszöni szüleinek, nagyszüleinek, hogy felnevelték őket, egyes helyeken ezt meg is könnyezik, hiszen nagy dolgok ezek az életben. Következik az indulás az esküvőre, általában előbb a polgári, majd az egyházi szertartásra. A templom után az atya kivezeti a párt, én megköszönöm neki, és jön a csokordobás, fényképezkedés, azután indulunk vissza a lakodalom színhelyére. A szülők és a násznép fogadja az ifjú párt, és miután visszaérnek a terembe, szokott lenni koccintás, olyankor megtörténik, hogy a vendégek hazamennek átöltözni, és alig maradnak a teremben. Ha maradnak, szokott lenni egy nyitótánc, és a vacsoráig folytatódik a buli, ahol a vőfély minden ételt külön bejelent. Én úgy szeretem szervezni, hogy a második fogásnál egyenek a zenészek, mert természetesen nekik is kell enniük, és olyankor még mindenki az asztalnál ül. Azt az üres időt, amíg a zenekar eszik, játékokkal szoktam kitölteni. Úgy szoktam nézni, hogy a játék nagyjából akkorra érjen véget, mire a zenekar is befejezi az evést, és rögtön el tudjuk indítani a bulit. A torta felszelése után az ifjú pár kivonul átöltözni. Manapság népszerű, hogy gyertyafénykeringővel vonulnak ki, utána jön a menyecsketánc. Időnként előfordul, hogy van bolond menyecske, aki az igazi menyecske előtt jön be, és azzal egy kicsit szélhámoskodunk. A menyecsketáncot mindig én szoktam kezdeni a menyecskével, aztán jönnek a tanúk, a szülők, majd szabad bárkinek. Amikor elfogynak az érdeklődők, hívom az új embert, aki jön érte, felkapja, és kiviszi. Miután biztonságba helyezték a pénzt, visszajönnek, és bejelentem őket. Régebben volt, hogy ilyenkor körbejárnak, és egy kis itallal, édességgel kínálják a vendégeket, de az utóbbi időben ez kezd kimenni a divatból. A táncot követi általában a vacsora, szárma, majd mulatás hajnalig.

* Már egy-két évre előre le kell foglalni a vőfélyeket. Hogyan folynak az előkészületek, amikor felkérik Önt a nagy napra?

– Amikor felkérnek, előbb telefonon egyeztetünk, majd eljön hozzám a pár, hogy élőben beszélgessünk. Olyankor elmondom a folyamatot, mi hogy szokott lenni, majd ebből ők építkeznek. Később, mielőtt a meghívókat készítik, még egyszer egyeztetünk, hogy az időbeosztás jó legyen, és mindenki tudja, mire mennyi idő fog jutni. Az utóbbi időben főleg az ifjú párral van lebeszélve minden, régebben a szülők is jöttek, de ez mára teljesen átfordult. Általában közvetlenül az esküvő előtti héten, hétfőn-kedden szeretem még egyszer megbeszélni a lakodalmat a párral. Egy évben nagyjából 30 esküvőm szokott lenni, az idén 36, tavaly 33, tavalyelőtt pedig 39 volt. A nyári szezonban van a legtöbb, de történt már olyan, hogy december 30-án is mentem lakodalomba. Ha ennyi van az évben, azért számítani kell rá, hogy belenyúlunk a márciusba, októberbe. Még 200-300 esküvőt azért szeretnék levezényelni, de van egy olyan érzésem, hogy most már egyre kevesebb esküvő van. Ahogy anyakönyvvezetőkkel, zenészekkel beszélek, ők is ezt mondják. Hál’ istennek én jól állok, már jövőre is van 23-24 foglalásom, de azért úgy érzem, hogy egyre kevesebb van, meg persze tisztában vagyok azzal is, hogy lassan kiöregszem.

* Miért érzi azt, hogy kevesebb van? Kevesen vagyunk, vagy a fiataloknak nem fontos a szertartás?

– Inkább az első. Ha megnézzük, azoknak, akik a ’90-es években születtek, most kellene esküdniük, de a háború miatt sokan elmentek. Nagyon sok lakodalom esetében külföldön él a pár, csak hazajön esküvőt tartani. Talán azért, mert egy picivel olcsóbb, mint kint, meg ugye itt élnek a rokonok, barátok.

* Ismerik még az emberek a hagyományokat? Mennyire kell felvilágosítani a párt?

– Lényegében ismerik, de én aprólékosan elmondom, hogyan szoktam vezetni a lakodalmat. Elég sok vendéglátó egység van, ahol be van határolva, meddig lehet maradni, és akkor nem lehet, hogy délután 2 órára hívjuk a vendéget, mert ha csak 8 órát lehet tölteni valahol, már este 10 órakor mindenkinek mennie kellene. Ezért szokták sokan előbb a saját otthonukhoz hívni a vendégeket a kikérésre, a többiek pedig a városházára vagy a templomhoz jönnek, később pedig megyünk a vendéglátó egységbe. Most már vannak modern lakodalmak is, de a hagyomány gerince azért megmaradt. Például ha nincs kikérés, akkor megpróbálom rábeszélni a fiatalokat arra, hogy valamilyen formában mégis legyen, a hagyomány miatt. Voltam olyan lakodalomban is, ahol végig DJ volt, de attól függ, hol milyen zenét igényelnek. Az egyik lagziban a menyasszony azt mondta, ne legyen mulatós meg csárdás, és egész este nem volt hangulat. A menyasszonytánchoz sem akart csárdást, de meggyőztük, és utána, ahogy maradt a mulatós zene, beindult a buli, úgyhogy csak szükséges.

* Önnek melyik a kedvenc része egy lakodalomban, egyáltalán el tudja magát engedni, vagy folyamatosan figyel?

– Élvezem az egészet. Emberek között vagyok, fiatalokkal, folyamatosan társalgok, jó helyen vagyok, zene is van, melyet szintén nagyon szeretek. A figyelemnek mindig ott kell lennie, hogyha netalán van valami gubanc, tudjak rá reagálni.

* Ha már a gubancnál tartunk, melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

– Egy alkalommal megtörtént, hogy két órát késett a vőlegény, és egyre csak gyűlt a feszültség mindenkiben, találgatták, mi lehet az oka. Ez volt talán a legnagyobb gubanc. Volt olyan is, ahol pedig a menyasszony késett. A legnagyobb gond az szokott lenni, hogy sok helyen a pár szülei el vannak válva, és sajnos rossz a viszony köztük. Van, hogy nem hajlandók egymás mellé állni, és akárcsak egy napra félretenni a sérelmeiket. Ezekre az információkra szeretek rákérdezni. Egyszer jártam úgy, hogy nem tudtam, hogy a menyasszony anyja meghalt, és az apja élettársáról hittem azt, hogy ő az örömanya. Az egyik vendég mondta később, hogy nem ő az, úgyhogy azóta mindig megkérdezem, kinek milyen a családi állapota, hogy tudjam, és a szövegemet ahhoz tudjam formálni.

* Mi az, ami az évek során leginkább változott a lakodalmakban?

– Olyan nagy változás azért nem gondolom, hogy volna. Talán a DJ-k megjelenése vagy az, hogy csak meghatározott időt tölthetünk a vendéglőben. Elég kevés ma a sátras lakodalom is. Régebben volt, hogy külön helyen tartották a lakodalmat, volt fiús és lányos ház, ma erre is ritkán van példa, évente talán egy-két alkalommal fordul elő. Kialakult az előre megtervezett ülésrend, mely régebben nem volt, így adódott is ebből gond. Megesett, hogy nem hagytak a vendégek másnak helyet, vagy elfoglalták egymásét, és vita alakult ki. Van nálunk egy-két ceremóniamester is, akik majdnem olyanok, mint egy műsorvezető. Nekem még nem volt szerencsém olyan lagziban lenni, ahol ceremóniamester van, hogy végignézzem, hogyan vezetik a lakodalmat.

* A rigmusok mellett például a viselet vagy a vőfélybot is lényeges. Ha valaki vőfély, mennyire fontosak a hagyományos kellékek és szokások?

– Sokféle szövegem van, akadnak olyanok, amelyeket én kezdtem el használni, például az anyakönyvvezetőnek megköszönni a szertartást. Utána ezt mások is lekoppintották. A gyertyafénykeringőnél is én kezdtem el egy szöveget mondani, és a többi vőfély is lecsapott rá, de nem haragszom. Ezeket a szövegeket van, hogy a helyzethez kell módosítani. Például előfordult már, hogy egy idősebb menyasszony ment férjhez, és volt neki egy húszéves lánya, itt azért nem mondhattam, hogy ennyi-annyi gyermeke legyen még. Az öltözék népviselet, része a fehér ing, sötét nadrág, mellény. Régebben csizmát hordtam, manapság ezt elhanyagolom. Van a vőfélybot is, mivel régen nem volt mikrofon, ezért ha a vőfély szólni akart, akkor felemelte, és távolról is látta mindenki, megálltak, hogy szólhasson. Vajdaságban ez nálunk nem volt annyira szokás, de én elkezdtem fokost hordani, és most már gyűjtöm rá a szalagokat. Nem kapok mindenhol szalagot a botra, de ahol igen, ott rajta van a pár keresztneve, a dátum és a település. Valójában minél több szalag van a boton, annál nagyobb dicsőség, csak nálunk ez annyira nem mérvadó, mint Magyarországon. Régen egyfajta vendégbeköszöntő szöveg volt, és minden családot ugyanazzal vezettek be. Én mára tíz szöveget cserélgetek, a társasághoz igazítom, hogy ne legyen unalmas. Például amikor fiatalok jönnek, ezt tudom mondani:

* Már több éve megrendezik a szabadkai Népkör MMK-ban a vőfélytalálkozót, mennyire sikeres ez a rendezvény, lesz-e utánpótlás?

– Minden alkalommal telt ház van. Rengeteg vőfély jön, ilyenkor levezetünk egy teljes lakodalmat, de hiába osztjuk el a szövegeket, hogy minden jelenetnél más mondja, akkor is több a vőfély, mint a jelenet. Ilyenkor lehet egymástól ellesni valamit, tudunk egy kicsit beszélgetni. Van néhány fiatalabb arc, hölgyek is, úgyhogy talán lesz utánpótlás.

* Sokféle vőfélyt láttam már, voltak a konzervatívabbak és olyanok is, akik nem féltek a kicsit pajzánabb vicceket sem elsütni. Az Ön stílusát mi jellemzi?

– Vőfély és vőfély közt is van különbség. Én igyekszem a lakodalom minden mozzanatára valamilyen szöveget kitalálni, hogy ne csak megtörténjenek az események, és kész. Amit csinálok, az mind szalonképes, egy határon túl nem megyek. Általában ha játékokról van szó, ott egyeztetünk, hogy mi az, ami belefér, és ne legyen kellemetlen senki számára. Vannak azért érdekes pillanatok, van egy olyan játék, ahol a hölgyeket egymás mellé ültetjük, és a vőlegénynek csukott szemmel kell a bokájukról megállapítania, hogy melyik a menyasszony. Megtörtént, hogy egy szőrtelen lábú fiú ült a lányok közé, a vőlegény pedig őt választotta a menyasszony helyett.

* Vajdaságban a kulturális sokszínűség miatt gyakran vannak vegyes házasságok, ilyenkor figyel arra, hogy több nyelven elhangozzanak a vőfélyi szövegek?

– Mindig akad néhány ilyen lakodalom. Ezeknél is igyekszem minden mozzanatra odafigyelni, igaz, hogy a szerb szövegeim egy kicsit kurtábbak, de elmondom őket mindkét nyelven.

* Mi a jó lakodalom titka?

– A jó vendég. Hiába jó a zenekar, az étel vagy az ital, ha a vendég passzív. Sokszor előfordult, hogy egy zenekar akármit muzsikált, egyszerűen nem mozogtak az emberek. Én próbálom buzdítani őket, és el tudok érni egy nagyobb megmozdulást, de folyamatosan a táncparketten tartani nem tudom őket, mert aki nem szeret táncolni, mulatni, nem élvezi a zenét, annak hiába. A másik dolog, hogy az ifjú pár aktív legyen, mert ha nem táncol, csak zsibbadozik, akkor nem lesz buli. Egyébként van egy módszerem, amellyel „zsarolni” szoktam a vendégeket. Amikor látom, hogy punnyadnak, akkor azt szoktam mondani: jöjjön táncolni, aki kedveli az ifjú párt!

* És milyen egy jó vőfély?

– Kell egy kiállás, mindenki nem lehet vőfély. Egyszer egy lakodalomban elmentünk kikérni a menyasszonyt, a vőlegénnyel átadták egymásnak a csokrot, bokrétát, utána bevonultunk a sátorba, mint a mesében. Majd jött két koszorús pár, hozták a csokrot és a vőlegény bokrétáját, hogy majd ők beköszöntik egy szöveggel, mivel régen ezt a koszorúslányok végezték. A csokrot köszöntötte az egyik srác, a vőlegény bokrétáját pedig az egyik lány. Mondtam a srácnak, ha megakadsz, mondd azt: húzd rá! – Tudom én azt! – felelte a fiú. Nem mondott el két mondatot sem, belegabalyodott a szövegbe. Jön kifelé, káromkodik, hogy ő pedig tudta a szöveget. Mondom: igen, tudtad, a tükör előtt, de itt van 300 vendég, az nem ugyanaz. Fel kell hogy találja magát az ember, határozottnak kell lenni, tekintélyt parancsolónak. A vőfélynek ott kell lennie, de nem a középpontban. Minden menjen úgy, ahogy kell, de az ifjú pár a lényeg.

Soós János az 1000. lakodalom mérföldkövét október 11-én a szabadkai Népkörben ünnepli meg. A rendezvényre várja mindazokat a párokat, akiknek ő vezette a nagy napját, valamint barátait, ismerőseit és természetesen minden mulatni szerető vendéget. A tervek szerint egy emlékezetes, lakodalmas hangulatú este idézi meg mindazt, amit az elmúlt harmincöt évben képviselt: a közösséget, a hagyományt és azt az örökös jókedvet, amely nélkül szerinte nincs igazi lakodalom.