Eisemann Mihály

A neves operettszerző a Bácshoz közeli Paripáson született 1898. június 19-én, Budapesten hunyt el 1966. február 25-én - Kezdetben slágerdalokkal vonta magára a figyelmet (Lesz maga juszt is az enyém, Szeret-e még, stb.) - Több műve világsikert aratott, például a Miss Amerika, az Egy csók, és más semmi, az Én és a kisöcsém című - A szabadkai Életjel szerkesztője és mindenese, Dévavári Zoltán 1965-ben visszahozta szülőföldjére a mestert

Errefelé, mifelénk is sokan tépték a szájukat és rázogatták az öklüket, amikor Dévics Imre és az örökmozgó Dévavári Zoltán elhozta Szabadkára a neves magyarországi művészeket. De ezekkel is megesett, hogy a színház hátsó bejáratán lopóztak ki az éj leple alatt egy-egy inkognitóban végigélvezett operettelőadásról. Mi, a Szabadkai Népszínház színészei, akik felléptünk a Bácskából elszármazott Eisemann Mihály tiszteletére adott hangversenyen - melyet Dévavári Zoltán állított össze, és ifj. Szabó István rendezte - már akkor azt szerettük volna közölni, hogy egy színház akkor tölti be hivatását, ha ezerarcú, mint maga a művészet. Nem akartunk mi mindenáron ,,tükröt mutogatni'' a reakciósoknak, másként gondolkodóknak. Szórakoztatni a nagyérdeműt nem szégyen, mondta nekünk, fiatal színészeknek Eisemann Mihály, akit Dévavári Zoltán vezetett be az öltözőbe, majd a szalonba. A színpadon, a népszínház nagytermében pedig szárnyaltak a melódiák, Eisemann Mihály üzenetei - nem rejtjeles üzenetei - a szerelemről, szakításról, arról, hogy ,,lesz maga juszt is az enyém'', és arról, hogy mi történt azon a ,,holdvilágos éjszakán''.

Eisemann Mihályról nem sokat tudtunk, az újságírók nem mutatták be a lapokban, a rádió sem szólaltatta meg azt az embert, aki elindult Paripásról (ma Ratkovo, gondolom), s aki olyan népszerű lett, mint a magyar operett többi kiválósága: Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Huszka Jenő, Szirmai Albert, Ábráhám Pál és Jacoby Viktor. De hát akkortájt 1945 után, ha nem tévedek - egészen 1956-ig nem volt sikk szeretni, kedvelni az operettet, a slágermuzsikát. Ha valaki dicsérni merte, méltatni például Eisemann Mihály munkásságát, azt a vájtfülű sznobok, állami hivatalnokok mélységesen megvetették. Csakhogy a dühös szó elszáll, a vitriolba mártott tollal írt recenzió is elsárgul - a melódiát pedig a szívünkben és a lelkünkben őrizzük.

Az operettszerző 1898. június 19-én született Paripáson (akkor Bács-Bodrog megye). Édesapja kántortanító volt, tőle tanult zongorázni, templomi kórusban szopránszólókat énekelt. Gimnazistakorában elválaszthatatlan volt a hangszerétől, a zongorától. Szülőfalujában nem vihette valami sokra. A németlakta nagy bácskai faluban - melyet 1718-tól Parabutynak neveztek, de Pordanc is volt valamikor, a második világháború után pedig Dubrava - hosszúak és eseménytelenek voltak a nappalok és az éjszakák. Az első világháború viharában az Eisemann család is messzire elsodródott Paripástól, visszatérni oda már nem lehetett, nem is lett volna érdemes. Eisemann Mihály hármat szeretett: a történelmet, a mesét és mindenekelőtt a muzsikát. Társaságban, színészeknek, operetténekeseknek gyakran beszélt valami diákos rajongással egykori történelemtanáráról, Pethő Sándorról, aki az első világégés éveiben históriát adott elő a gimnáziumban. Az a történelemszemlélet, amelyet tanárától tanult, mindhalálig ébren tartotta benne az eleven és elemző érdeklődést a nagyvilág dolgai iránt. A mesét pedig úgy szerette, ahogyan azt Jókai Mór mesélte el a regényeiben. Volt a muzsikusban valami ábrándosan, álmodozóan romantikus és lírai. De hát a muzsika! Érettségi után - miután az édesapjától megtanulta a legszükségesebbeket - a Zeneakadémián Kodály Zoltán, Siklós (másutt Sziklai) Albert és Weiner Leó tanítványa lett. Sorsa őt is utolérte, akárcsak Kálmán Imrét. Gyorsan hátat fordított az ún. ,,komoly zené"-nek, a könnyű múzsa irányította az ujjait a billentyűkön, rabul ejtette az a holdvilágos éjszaka, a Jánoshegy, mert amikor május volt, akkor az orgona virágzott. Igaz, arra, hogy könnyű zenét szerezzen, részben egzisztenciális okok vitték rá, de az is meglehet, hogy volt benne valami sajátos adottság, amely már nagyon fiatalon megéreztette vele, hogy a szép melódiák mívese lesz...

Érdekességként említjük meg, hogy a Fáy András Gimnáziumban érettségizett, itt egyik későbbi nászura, Kacsóh Pongrác matematikát tanított. Felsőfokú tanulmányait a Jogi Egyetemen kezdte meg. Két egyetemen tanult egyidejűleg. Dolgozott is a Közélelmezési Minisztériumban. Így magától értetődő, hogy diplomát tulajdonképpen sem a Jogi Egyetemen, sem pedig a Zeneakadémián nem szerzett. Főiskolás korában elkezdett éjjeli mulatóhelyeken zongorázni. A Stefánia úti Admirál bárban fedezték fel, ahol már el merte muzsikálni a saját dalait is. Harmath Imre azonnal az ifjú tehetség hóna alá nyúlt, vele íratta meg Eisemann Mihály első nagy slágereinek a szövegét (Szeret-e még, Lesz maga juszt is az enyém). Barátságot kötött Szilágyi Lászlóval is. Ő írta meg első operettjének, a Miss Amerikának a szövegkönyvét. A 30-as években a mű elsöprő sikert aratott, számos előadást megélt. Eisemann Mihály szerezte az első nagy sikerű magyar filmvígjátéknak, a Hyppolit, a lakájnak ma is népszerű slágereit. Hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, a Zsákbamacska, az Én és a kisöcsém, az Egy csók, és más semmi végigsöpört a világon, a mesterből csak úgy áradt a melódia. További munkái: Handabanda, Tokaji aszú, Fekete Péter stb.

A háború után kávéházakban muzsikált, majd megírta újabb daljátékát, a Bástyasétány 77 címűt. 1966-ban hunyt el váratlanul. A mi sajtónk el sem búcsúzott tőle...

 

B. Z.

Az oldalt készítette		, Szabadka
E-mail: webmaster@tippnet.co.yu