Vissza a címlapra!

SZABADKAI NAPLÓ

 

A megkereszteltek feladata a célirányos munka!

Negyvenéves fennállását ünnepelte a szabadkai Paulinum Püspökségi Gimnázium és Szeminárium

A múlt hét végén, január 25-én, a papnevelő intézet kápolnájának búcsúnapján ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a Vajdaság egyetlen püspökségi tanintézménye. Az ünnepi szentmisét ez alkalommal Stanislav Hočevar belgrádi érsek, Gyulay Endre szeged-csanádi és Pénzes János szabadkai megyés püspök mutatta be a szeminárium elöljáróinak segédletével.

Horvát nyelven Stanislav Hočevar belgrádi érsek-metropolita tartott szentbeszédet. Mint mondta, a püspökségi papnevelő-intézet abban a korban jött létre, amelyre az atomháború veszélye vetett árnyékot. A veszély mára átalakult, és a genetikai manipulációk lehetőségeinek oldaláról fenyegeti az emberiséget. Ebben a tévelygő világban mutat rá a helyes útra a tanintézmény, arra, hogy az emberek közti igaz kapcsolat csak úgy jöhet létre, ha Istenhez hű a viszonyulásunk.

A szeged-csanádi egyházmegye püspöke, Gyulay Endre homíliájában rámutatott, hogy Szent Pál példakép lehet mindannyiunk számára. Meggyőződését következetesen végrehajtó ember volt akkor is, amikor még azt vallotta, hogy a keresztényeket tűzzel-vassal irtani kell, mert eltértek a mózesi tanításoktól. A damaszkuszi úton történt megtérése után sem vált közömbös, langyos lelkületű emberré, hanem az Istennel való többévi elmélyültségét követően lelkes határozottsággal látott a tanításhoz. Komolyan vette feladatát. Célirányos munkássága pedig arra figyelmeztet bennünket: nem lehet elhanyagolni kötelességünket, állandóan tanúságot kell tennünk Krisztus követéséről. Minden megkereszteltnek kötelessége a példamutatás, hogy a többiek is megismerjék Krisztust.

- Legyünk Pál követői, mert ő valóban Krisztus követője volt és marad, általa pedig mi is azzá válunk - mondotta szentbeszédében Gyulay Endre püspök úr.

A szentmisét követő alkalmi műsor keretében a Paulinum igazgatója, Miocs József atya adott rövid áttekintést az intézet történetéről. Előadásában hangsúlyozta: az iskola fontos szerepet töltött be népünk életében, a keresztény értékrend megőrzésében. Feladatukat a rendszerváltozás után már szélesebb körben, nyíltabban láthatják el, és intézményük fejlesztésére a jövőben igyekeznek még nagyobb figyelmet fordítani.

-dor

 

Polgári jogokat védő alapítvány alakul

A községi végrehajtó bizottság üléséről

Szabadka ismét kérvényezi a városi státust - többek között erről is határozott a községi kormány a legutóbbi ülésén. Ezt a javaslatot a községi képviselő-testület elé terjesztik megvitatásra, mint ahogy a helyi járulékból megvalósult fejlesztési program megvalósításáról szóló beszámolót és a helyi közösségek működésének pénzelését előirányzó határozati javaslatot is. A községi költségvetésből erre a célra a 2003. évre 2,2 millió dinárt különítenek majd el.

Kilenc község - Ada, Zenta, Csóka, Törökkanizsa, Kanizsa, Topolya, Becse, Kishegyes és Szabadka - között sor kerül egy protokolláris jellegű együttműködési megegyezés aláírására, amely lehetővé teszi majd az említett községek szorosabb együttműködését az oktatás, a gazdaság, a művelődés és a környezetvédelem terén.

A testület elfogadta azt a határozati javaslatot, amely a város központjában szabályozza a gyalogosforgalmat. Ennek értelmében három lokáción zárják el az utat az autók elől, ami azt jelenti, hogy az említett ún. sétálózónába csak az engedéllyel rendelkező, szolgálatot teljesítő gépjárművek hajthatnak be, mint amilyen a tűzoltó- és a mentőautó vagy az áruszállító tehergépkocsik.

Polgári jogokat védő alapítvány létrehozását javasolja a községi önkormányzat. A szóban forgó alapítványt kilenc észak-bácskai község alapítaná meg azzal a céllal, hogy a polgárok személyi jogi biztonságát védje.

Átlagosan 30 százalékkal növekednek a Pogrebno Temetkezési Közvállalat szolgáltatásai. A határozat február 1-jétől lép életbe csakúgy, mint a Városháza termei használatára meghatározott új díjszabás is. (re)

 

Jegyzet

Újabb megaláztatás

A minap Matković miniszterasszony elégedetten jelentette ki a sajtónak, hogy az elmúlt év folyamán az átlagnyugdíj Szerbiában 6579 dinár volt, ami a 2001. évhez viszonyítva 51 százalékos növekedést jelent. Ennyire megduzzadva majdnem elérte azt az összeget, amelyet a Szerbia és Crna Gora új államközösségének alkotmányos keretét kidolgozó politikai bizottság egy-egy tagja nyolc hónapon keresztül EGY napidíjként kapott! Arról nem szólt az illetékes, hogy az elmúlt évben a nyugdíjasok ebből a ,,jelentősen" megnövekedett nyugdíjból jobban éltek-e, mint az 51 százalékkal kevesebből. Igaz, ezt az illetékes nem is tudhatja, mert ő feltehetőleg nem a szerbiai átlagnyugdíj összegéből él. De úgy tűnik, az illetékesek annyira elégedettek a statisztikailag kimutatott nyugdíjemelkedéssel, hogy úgy gondolták, ennyi öröm és elégedettség talán megárt az öregeknek, ezért rendelkeztek úgy, hogy az idei két csekk egyikét sem kézbesítik a postások a lakcímre, hanem a nyugdíjasnak kell elmennie érte. A legközelebbi postára vagy arra a helyre, amit a posta jelölt meg számára. Mert a séta, a testmozgás jót tesz az idős szervezetnek. Természetesen a kifizetés új rendszerét azzal magyarázzák, hogy ez a postások biztonságát szolgálja. Ugyanis az év végén Belgrádban megöltek egy postást a nyugdíjkifizetés idején, és elrabolták pénzzel teli táskáját. Szinte ugyanabban az időben Pancsován és Szerbia még két városában a postát rabolták ki. Szomorú, elrettentő események, csak a nyugdíjasok azt nem értik, miért velük kezdik a biztonsági intézkedések foganatosítását.

A postai kifizetés első napján a kisradanováci helyi közösség épülete előtt mintegy száz nyugdíjas toporgott, a sor vége hosszan kinyúlt a latyakos útra. Három postás osztotta a nyugdíjat egy helyiségben. A bejárati ajtónál ötösével engedték be az embereket, de előbb meg kellett mondaniuk, hogy hívják a postásukat. Az egyik, két mankóra támaszkodó nyolcvan év körüli bácsi meg is jegyezte: ezután, ha egyszer még eljönnek hozzám, először az anyakönyvi kivonatot kérem majd el a postástól. Röpködtek az ég felé a keserű megjegyzések, de azért mindenki várt a sorára. ,,El kellett jönnöm, mert a havi áramfogyasztást még ma be kell fizetnem, és hiányzik még hozzá 600 dinár. De már nem tudok kitől kölcsön kérni" - mondja az egyik nyugdíjas tanügyes.

Az elnyűtt télikabátokban, kitaposott csizmákban várakozók hosszú sorát látva azonnal világossá válik, hogy nem az egészséges testmozgás miatt vánszorogtak a kifizetés színhelyére. Mivel nincs szavazás, a hosszú sor azonnal feltűnik: itt történik valami. A rossz-szándékú, rabolni akaró a már napokkal azelőtt közzétett hírek alapján tudhatja: no, itt kifizetés van. Ahogy a sort elnéztem, közülük egyetlenegy sem tanúsított volna ellenállást, ha valaki megtámadta volna a őket. Arról nem is szólva, hogy itt egy helyen három postás is osztotta a pénzt, tehát egy támadással hármat lehetett volna kirabolni. Rendőrnek se híre, se hamva a közelben. Felvetődik a kérdés: ha már a rendőrség a polgárok igényeit szolgálja - miként a tévéreklám állítja -, vajon a városban havonta kétszer, rendes munkaidőben nem lenne annyi rendőr, hogy elkísérjenek egy-egy postást nyugdíjkifizetés alkalmával?

Igaz, sokkal egyszerűbb a nyugdíjasoknak írásban parancsba adni, hogy ezen és ezen a napon ennyi és ennyi órakor jelenjenek meg a kijelölt helyen, ha nyugdíjat akarnak. Ha mással akarják felvetetni, akkor bíróságon hitelesített felhatalmazást adjanak az illetőnek, amelyik legtöbb hat hónapig érvényes. Ilyen egyszerű. És végtelenül megalázó annak, aki a sorban várakozik, mert tudja, hogy teljesen kiszolgáltatott és tehetetlen.

Kulturált, emberséges, normális társadalomban különös figyelemben részesítik a gyermekeket és az időseket. De én egy szóval sem állítottam, hogy mi ilyen társadalom vagyunk.

PERISITY Irma

 

Csillag Lajkó Félixnek

Kivételes születésnapi ajándékot kapott Lajkó Félix. Csillagot neveztek el róla. Az egész világon csaknem egymillió ember nevét írták már be aranybetűkkel az égre, ám Vajdaságból az elsők között őt érte ez a megtiszteltetés.

Az International Star Registry a 15687902095-ös számmal jelölt csillagot Gyögyvirágos kedvű Lajkó névre nevezték át tavaly december 17-én, hegedűművészünk születésnapján. A Magyarországról érkező átiratban továbbá azt is közlik, hogy ettől a naptól fogva ez a csillagnév örökre az ISR svájci széfjében kerül megőrzésre, továbbá bejegyzik egy - az Egyesült Államok Szerzői Jogvédő Hivatalában tartott - könyvben.

A ,,csillagadományozó'' Élestő Éva, azaz az International Star Registry magyarországi képviselője.

 

Nemzetközi szintű menedzserképzés

A polgármesteri sajtótájékoztatóról

A VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁSRÓL. - ,,A decentralizációs folyamatok közepette szükségessé vált egy olyan tervezet kidolgozása a köztársaságban, amely a községek és a városok számára a vagyon-visszaszármaztatást irányozza elő'' - tudtuk meg mgr. Bela Tonkovićtól, Szabadka alpolgármesterétől. Hozzáfűzte: a szóban forgó tervezet kidolgozásában, amelynek szervezője a szerbiai képviselő-testület és a köztársasági kormány, részt vesz városunk is.

EURÓPAI MOZGALOM SZERBIÁBAN. - Európai szintű kezdeményezés indult Szerbiában, amelynek során négy szabadkai középiskola egy-egy tagozatának diákjai is részt vesznek. A mozgalom célja, hogy bevonja a fiatalokat a nemzetközi gazdasági folyamatokba, és gazdasági menedzserképzésről gondoskodjon számukra. A szabadkai diákok a községi önkormányzat támogatásával részt vesznek majd a közeljövőben Barcelonában megtartandó nemzetközi versenyen is. (re)

 

Elég a megalázásból!

A Szent Száva-napi ünnepség margójára

Nyíltan felvállalom az indulataimat. Megtehetem, hisz ebben a mondvacsinált demokráciában szólásszabadságra és szabad véleménynyilvánításra is lehetősége van annak, aki vállalni meri küldetését...

Január 27-én, hétfőn - a legnagyobb ámulatomra - eddig még nem tapasztalt ünnepi lázban égtek a szabadkai általános és középiskolák. Úgy is mondhatnám: az iskolák pedagógusai és vezetősége, mert a diákok legfeljebb annak örültek, hogy elmarad a tanítás...

Szent Szávát, az első szerb tanítót éltetve ezt a napot a pedagógusok napjává kiáltották ki. Valakik, önkényesen. Megtehették, hiszen ebben az országban mindenki azt tehet, amit jónak lát. Természetesen csak akkor, ha nem valamely nemzeti kisebbséghez tartozik...

Szent Szávát is - legalábbis Szabadkán - csak az elmúlt néhány év során kezdték népszerűsíteni és vakon imádni szerb ajkú polgártársaink. Mintha eddig nem lett volna méltó az alázatra, a megtiszteltetésre. Nem sokat hallottunk róla, a nagy szerb tanítóról, a mennyei nép példaképéről, aki eszméjével megteremtette az oktatás alapjait itt, Szerbiában. Mert nem feledkeztem meg arról, hol is élünk. Sajnos, nem tehetem meg, hiszen nap mint nap eszembe juttatják. Valakik. Akik megtehetik...

Valamikor a testvériség és egység szellemére esküdött minden pedagógus. Ezt sulykolták belénk, diákokba is. Azóta ez az eszmény ezer darabra hullott, és mára már csak a nemzetgyűlölet és a nemzeti kisebbségek, a nem szerb ajkúak megalázása maradt.

Igen, ismét megalázták a magyarokat Szent Száva napján, a pedagógusok ünnepén. Ezúttal a szabadkai Kizúr István Általános Iskola magyar ajkú elsős és másodikos kisdiákjai - és velük együtt az itt élő magyarság is - váltak gúny tárgyává a szerbek által megrendezett ünnepen.

Amikor először olvastam el azt a Szent Szávát és a szerb népet istenítő néhány soros irománykát, amelyet a magyar kisdiákoknak kötelezően meg kellett tanulniuk és előadniuk az iskolában megtartott ünnepségen, nem tudtam, mi a nagyobb bennem: a düh vagy az elkeseredettség. A düh, amiért megalázzák, a csírájában elfojtani szándékozzák magyarságunkat, elkeseredettség pedig azért, mert nem emel szót ez ellen a becstelenség ellen sem magyar pedagógus, sem magyar szülő! Pedig megtehetnék, mint ahogy megteszem most én féltve őrizvén azt a kevéske nemzeti öntudatot, amelyet még az itt élő magyarok lelkében remélek...

Talán megengedtetik nekem, hogy azt a bizonyos tükörfordítást teljes egészében mellékeljem, nem másért, mint azért, hogy az olvasók is meggyőződjenek róla: ilyet nem szavalhatnak a mi magyar gyermekeink, akiknek Petőfi, Arany, Babits, Jókai, Móricz, József Attila vagy Radnóti és Kosztolányi lehetne a ,,Nagy Tanító"-juk, semmiképpen sem az, akit e költeményben felmagasztalnak. Őt joggal tarthatják a szerb szellem atyjának - de ne a magyarénak! -, annak ellenére, hogy öt évtizeden át szándékosan mellőzték nagyságát.

,,Kiáltsunk szeretettel

Száva Tanítóhoz

szerb templomok és iskolák -

e művelt főhöz!

Ott a koszorúk s a

dicsőség,

ahol a mi szerb Száva

pásztorunk.

Énekeljetek neki, szerbek,

Háromszorozzátok dalotok!''

Most hozzátok szólok, magyar kisdiákok! Hozzátok, értetek! Mindannyiunkért, akiknek még szívünkben él az áldott magyar szó! Ne hagyjátok többé soha megalázni magatokat! Ne tagadjátok meg önmagatokat és anyanyelveteket, mint azt tanítóitok és szüleitek teszik! Megalkuvóvá és közönyössé lettek ők ahelyett, hogy fejüket felkapva tiltakoznának a magyarság megalázása ellen. Ti legyetek mások, és higgyétek el: a kimondott szó elvész ugyan, de a lélek hangja örök!

RENCSÉNYI Elvira

 

Milyen világban szeretnénk élni?

A szabadkai keresztény fiatalok Quo Vadis csoportja az Ifjúsági Bank támogatásával február 6-án 19 órai kezdettel a ferences-rendiek hittantermében erkölcsi kérdéseket boncolgató előadássorozatot indít útjára. Célja a válaszkeresés arra a kérdésre, hogy merre tart az emberiség. Minden egészséges társadalomnak az erkölcsön kell alapulnia, mint azt Berzsenyi Dániel versében is megfogalmazta: ,,Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész, / Róma ledől, s rabigába görnyed." G. Washington pedig azt vallotta, hogy ,,vallás és erkölcsiség a közjónak elengedhetetlen támasztékai. Nem szereti a hazáját, aki az emberi boldogság e hatalmas pillérét aláássa. Ész és tapasztalat egyaránt bizonyítja, hogy az erkölcs a népben vallás nélkül nem állhat fenn." A szervezők úgy gondolják, hogy éppen ezek azok a kérdések, amelyek a fiatalokat a leginkább érdeklik, hiszen egy olyan világban szeretnének élni, amelyben az egyes embernek az erkölcsi erő adja a tekintélyét, és nem az erkölcsiek iránti közönyösség. Ezért várják tehát a fiatalokat a ferences rendház hittantermébe február 6-án este 7 órára.

-dor

 

Éles kritika az önkormányzat számlájára

Dragan Rokvić: ,,Elmúltak azok az idők, amikor az önkormányzat a Dužijanca és a Szent István-nap révén kommunikálhat a polgárokkal!"

Dragan Rokvić, az észak-bácskai körzet vezetője múlt szerdán sajtótájékoztatót tartott, és élesen bírálta az önkormányzatot. Szerinte a polgárok jogosan háborognak a kommunális díjszabások miatt, a piaci árusok pedig a legújabb árváltoztatások miatt. A körzetvezető szerint az önkormányzatnak évente legalább egyszer tájékoztatnia kellene a nyilvánosságot a község pénzgazdálkodásáról. A regionális televízióval kapcsolatban kialakult vitákról úgy vélekedik, hogy az önkormányzatnak egyértelműen nyilatkoznia kellene arról, hogy milyen televíziót szeretne. ,,Világos, hogy saját csatornát akar, azt viszont nem tartom helyesnek, hogy rátenyerel a médiára" - mondta Rokvić, majd kijelentette, hogy elmúltak már azok az idők, hogy aki kritizál, az nem kap pénzt. A privatizációval kapcsolatban is számos megoldatlan kérdés merült fel az utóbbi időben - véli a körzetbiztos. Az önkormányzatok közötti együttműködés kapcsán pedig annak a véleményének adott hangot, hogy Szabadkának nemcsak az ismert nyolc községgel kellene együttműködnie, hanem Zomborral és Apatinnal is. Ugyancsak hiányolja, hogy nincs egységes koncepció a város fejlesztésére, ezért nem hiszi, hogy a városi státus elnyeréséért ismételten indított kérelem sikerrel járna. A körzetvezető a sajtótájékoztatót azzal fejezte be, hogy az önkormányzatnak a polgárokkal nemcsak a Dužijancán és Szent István-napi rendezvényen kellene kommunikálnia.

din

(Szabó Attila felvétele)

Dragan Rokvić észak-bácskai körzetvezető

Vissza a címlapra!

Az oldalt készítette , Szabadka
E-mail: webmaster@tippnet.co.yu